Átalakul a zuglói gigaberuházás: elengedik az ezerlakásos lakóparkot, a helyén mega-irodapark körvonalazódik
A korábban tervezett 950 lakás helyett 168-at építenek meg a Bosnyák téri, 250 milliárdos gigaberuházás keretein belül – írja az Építészfórum. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az eredetileg a Zaha Hadid Architect által tervezett Zuglói Városközpont fantázianevű ingatlanprojektben kevesebb épületet is húznának fel a Csömöri út-Rákospatak utca-Bosnyák utca-Mosztár utca által határolt egykori sporttelepen.
A módosított, és csütörtökön lakossági fórumon bemutatott újabb, az FBIS Kft. által készített mesterterv szerint ugyanis
a Bosnyák utcai frontra szánt négy épület közül végül csak egyetlen lakóépület lesz – egy nyolcszintes –, az összes többi irodaháznak készül.
A Bayer Construct Zrt. állami hátszelű hatalmas beruházása heves indulatokat váltott ki az itt élőkből, tüntetést is szerveztek, majd amikor azon felszólalt Horváth Csaba helyi polgármester, kifütyülték:
A módosított projektnek – a lakossági fórumon bemutatott, a hvg.hu birtokába került dokumentáció szerint – a lakó és irodaépületeken kívül része lesz:
Fel is gyorsítanák a munkálatokat, és az eredetileg több ütemben 2030-ig tervezett beruházást most már 2026 első felében befejeznék:
A összesen tehát egy lakóházat és hét irodaházat itt építő Bayer Construct Zrt. ezen kívül a helyi infrastruktúra fejlesztésébe is beszállna összesen 11,4 milliárd forintnyi beruházással, ennek keretein belül kiveszi a részét:
A Bosnyák-piac átalakítása ugyanakkor nem része a nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánított Bayer Property-féle beruházásnak. A piacot, hivatalt és szakrendelőt magába foglaló többfunkciós fejlesztést a zuglói önkormányzat tervezte korábban, de a tervekkel ellentétben nem indult el 2022-ben, tavaly ősszel pedig már a Fővárosi Önkormányzatot is be akarták vonni.
A fejlesztés megítélése az önkormányzatban sem egységes, október végén Horváth Csaba polgármester fel is mentette emiatt DK-s alpolgármesterét.