Budapest
2025 szeptember 11., csütörtök
image

Állva hagyna egy Porsche 911-est is a tempó, amit Szijjártó diktál

Mindenkinek ismerős az autópálya belső sávjában 160-170-es tempóval és reflektorvillogtatással, sietve érkező autós, aki letolja a 130-cal cammogókat. Na, ez semmi ahhoz képest, amit hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljesített, hiszen az ő átlagsebessége tegnap több, mint 300 km/óra volt.

Ez onnan tudható, hogy az utazásait a Facebookon sűrűn dokumentáló miniszter hétfőn este 10 óra körül Egyiptomból jelentkezett, amikor megérkezett Kairóba a repülőtérre, és azt írta, hogy aznap túl van a 7187. kilométerén. Vagyis 22 óra átlagában 326 km/órás átlagsebességgel közlekedett hétfőn, miközben volt Törökországban, Ankarában és Svédországban, Stockholmban is.

A 326 km/órás átlagsebességgel egyébként egy Porsche 911-es sportkocsit is állva hagyna a miniszter, pedig már egy ilyen kocsival sem semmi élmény száguldani, ez kiderül a hvg.hu korábbi tesztjéből is:

Ha az utazás nem lett volna elég, Szijjártó Péter ma reggel Kairóban újabb izgalmak elé nézett – a szó szoros értelmében. A szintén a Facebookon közzétett reggeli élő videója elején – ebben a közmédiának nyilatkozott – megállapította, hogy a repülési magasság, a 10 kilométer nem zavarja, de ahol éppen áll, a szálloda erkélye 60-70 méter magasan van és ez egy kicsit kényelmetlen számára. Ez az első pár másodperc a már nem élő, hanem feltöltött videó elejéről pont lemaradt, de érzékelhető belőle, milyen magasan is vannak:

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.