Alig volt igény januárban Babaváró hitelre! Mi lehet a háttérben?
Tavaly év végén ugyanis még bizonytalan volt a Babaváró támogatás folytatása, de tartani lehetett attól is, hogy esetleg szigorítanak a feltételeken. Emiatt pedig sokan előrehozták az igénylésüket 2022 decemberére. Ennek hatására rekordmagasra ugrott az újonnan kötött Babaváró-szerződések értéke: az utolsó havi 70,41 milliárd forint mintegy duplája volt az ezt megelőző havi 32,69 milliárd forintos értéknek.
A januári visszaesésben az is közrejátszhatott, hogy a Babaváró igénylésével most nem kell sietnie a fiataloknak, mert a hatályos kormányrendelet szerint 2024. végéig mindenképpen marad a támogatás, ám a jogosultsági feltételek elméletileg ezen idő alatt is változhatnak.
Lasszóval fogják az új ügyfeleket a bankok
Ennek ellenére a megfelelő bank kiválasztásakor több szempontot is érdemes mérlegelni. Bár jogszabály rendelkezik arról, hogy ki jogosult Babaváró támogatásra, az egyes bankok bírálati gyakorlatában, valamint a hitel mellé adható esetleges kedvezményeket illetően jelentős különbségek vannak a pénzintézetek között. Hiába határozza meg például az igénylők alsó életkorát 18 évben a hatályos kormányrendelet, a bankok egy része csak 21-23 éves kortól hitelez. Sőt, a pénzintézetek azt is figyelembe veszik, hogy milyen idős lesz a pár férfi tagja a hitel lejáratakor. Van, ahol az apa legfeljebb 65 éves lehet a futamidő végére, de olyan bankot is találhatunk, ahol 70 vagy 75 év a felső korhatár.
A sikeres hiteligényléshez elvárt minimális jövedelem összege sem azonos az egyes bankoknál, de abban is komoly különbségeket láthatunk, hogy miként számolnak egy várandós feleség jövedelmével, így előfordulhat, hogy a házaspárt az egyik bank elutasítja, míg egy másiknál sikerre számíthatnak. Fontos, hogy – bár a Babaváró hitelt a párok egyetlen alkalommal vehetik fel – egy elutasított igénylést követően van lehetőségük más banknál, bankoknál újra próbálkozni.