A Tienanmen téri események óta nem volt ekkora tüntetéssorozat Kínában
1989 óta nem voltak ilyen méretű tiltakozóakciók Kínában, pontosabban az ország nagy részében, ugyanis Hongkong látott ennél nagyobb tüntetéseket is, ám ez betudható a város speciális helyzetének – derül ki a Sky News elemzéséből.
Az elégedetlenség viszonylag gyakori jelenség Kínában, ugyanakkor a tüntetések rendszerint kis méretűek, helyi jellegűek és könnyen szétzavarhatók, magyarán épp az ellentétei annak a tüntetéssorozatnak, ami most zajlik az országban. Ilyen nyílt kihívást senki sem intézett a kommunista párt tekintélyelvű uralma ellen a 80-as évek diákmozgalmai óta, amelyek a Tienanmen téri mészárlásba torkolltak.
A tüntetések kiváltó oka papíron az ürümcsi-i tragédia volt, amikor az északnyugat-kínai városban a szigorú lezárások miatt 10 ember halt bele egy lakóházban kiütött tűzben. Ugyanakkor a kormányzat zéró-Covid-politikája sokakban már hónapok óta érlelte a dühöt és a haragot, így elmondható, hogy az Ürümcsiben történtek csak ürügyként szolgáltak a tüntetések kirobbanásához. Ezek mostanra már az ország több nagyvárosában is felütötték a fejüket. A CNN adatai szerint legalább 16 helyszínen zajlottak tüntetések vasárnap az országban. Többezres tiltakozások voltak Sanghajban, Pekingben, Vuhanban, Kantonban és Csengtuban, ezzel egyidejűleg Peking és Nanking egyetemein is megmozdulások zajlottak.
A kínaiak köztudatában élénken él egy hiedelem, miszerint a Tienanmen téri mészárlást követően született egy íratlan megállapodás a párt és a nép között, miszerint a „mi (a párt) gondoskodunk a jólétetekről és megvédjük a társadalom stabilitását, cserébe pedig ti (a nép) hagyjátok, hogy tovább vezessük az országot”. Márpedig a jólét és a stabilitás fontos értékek a kínaiak számára, azért is, mert a történelmük inkább a káosz, a nyomor és a zavargások jegyében telt, a nép pedig azt várja a kormányzattól, hogy ezeket a turbulens időket ne engedje átszivárogni a múltból a jelenbe. Ugyanakkor a lezárások idején a népnek kétségei támadtak a kormányukkal és annak vezetési kompetenciáival kapcsolatban.
A zéró-Covid-politika értelmében az emberek hónapok óta be vannak zárva közösségeikbe, és attól tartanak, hogy az állam keménykezűségével az életükre tör – erre lehet példa az ürümcsi-i tragédia és ami még rosszabbá teszi a helyzetet, hogy a zárlat alatt a gazdaság sem folytathatta a felfelé ívelő pályáját. Ráadásul Kínában is nyilvánvaló lett, hogy a világ többi része egy ponton túllépett a Covidon (gondoljunk itt például a katari világbajnokság stadionjaiban szurkoló maszknélküli emberek tömegeire), míg Peking makacsul kitart a zéró tolerancián alapuló politikája mellett, ezzel pedig maga Hszi Csin-ping is veszélyes hazárdjátékot kezdett játszani, hiszen a neve összeforrt a sokak által vitatott kezdeményezéssel.
Különösen azért, mert lett volna alternatívája a drákói szigornak, például a hatékonyabb nyugati vakcinák beszerzése, amivel több életet lehetett volna megmenteni, ám nehéz lett volna arcvesztés nélkül meglépni, így inkább a teljes szigorral végrehajtott korlátozások fenntartása mellett kötelezte el magát.
Nem véletlen, hogy Peking legnagyobb félelme egy országszerte megjelenő ellenállási mozgalom, hiszen az ország történelme során több császári dinasztia uralma is hasonló körülmények közepette ért véget.
