A természetből gazdagodtak meg, de mit tesznek a természetért az outdoor-cégek?
Meghasonlott helyzetben vannak a kültéri sportok felszereléseit gyártó - a továbbiakban: outdoor - cégek: mind növekedni, fejlődni, nyerni akarnak, de ezzel azt ölik meg, ami a sikereikhez segítette őket. Persze a természetről, a Földről van szó, és a fenti problémával nemcsak a túraszegmens, hanem tevékenységi körtől függetlenül a világ összes vállalata szembesül, hiszen véges térben, véges erőforrásokkal nem lehet a végtelenségig szárnyalni, és a bolygó kereteit már most túlfeszítettük.
Nagy különbség viszont, hogy míg egy, mondjuk, olajcég esetében az ember úgy van vele, hogy „hát persze, hogy hazudnak a zöldítési programjukról, greenwashing az egész,” addig az olyan társaságoktól, melyek a természetben való mozgásra, a természet szeretetére és megóvására buzdítanak minket, nemcsak nagyon kínos, de hitelességi válsághoz vezet, ha a klímacéljaik mögött nincs megvalósítható és kellően ambiciózus koncepció, és nem tesznek más cégeknél több és kreatívabb lépést a nettó zéró emissziós szint eléréséért.
Az outdoor-brandek, míg a koncepcióváltással birkóznak, addig is próbálják kreatív, szemléletformáló eszközökkel és politikai aktivizmussal kiegészíteni az általános szénlábnyom- és hulladéktermelés-csökkentésüket.
A jelentősebb szemléletformáló, aktivizmusra buzdító kezdeményezéseket elsősorban az USA-ban kell keresni. Az itteni pezsgést jól megindokolja két tény: az outdoor-iparág csak az Egyesült Államokban csaknem 900 milliárd dollár összértékű, miközben egy átlagos amerikai éves szénkibocsátása 15 és fél tonna.
Az USA-ban a legnagyobb ismertségre valószínűleg a 2050-re teljes karbonsemlegességet szorgalmazó Protect Our Winters (POW) nevű nonprofit szervezet tett szert, melyet kisebb-nagyobb összegekkel számos outdoorcég támogat, köztük például a Burton, a The North Face, a Black Diamond vagy a Decathlon amerikai megfelelőjének mondható REI üzletlánc. A POW a The North Face-szel (TNF) együtt 2020-ban elindította a saját, mindenki számára elérhető szénlábnyom-kalkulátorát, mely néhány adat bepötyögése után kiszámolja nekünk, mekkora volt adott utazásunk, vendégéjszakánk emissziója. Ezt a kalkulátort a TNF házon belül már 2017 óta használja, hogy ennek segítségével kövessék nyomon, és karbonkreditek vásárlásával kiváltsák a helikopterek, repülőgépek, motorosszánok és egyéb járművek kibocsátását, melyek az expedícióik során a szponzorált sportolóikat szállítják a világ legeldugottabb helyeire. A POW nyilvánossá tett kalkulátorában az volt az újdonság, hogy politikai aktivitásra, az üvegházgáz-kibocsátás mérsékléséért való lobbizásra buzdítja a felhasználóit.
A fogyasztók helyett a gyártók saját kibocsátásának pontosabb követésében segít a több outdooros céget a tagjai közt tudó az Outdoor Industry Association (OIA) 2020 januárjában elindított Climate Action Corps nevű kezdeményezése. A szénlábnyom-mérés mellett a társaságok itt tudományos alapú útmutatásokat kapnak specifikus emissziócsökkentési céljaik eléréséhez.
Ott van még a Climate Neutral nevű nonprofit szervezet, amelynek a klímasemlegességet igazoló tanúsítványáért a vállalatoknak aktívan dolgozniuk kell a gyártásukkal, szállításukkal és szolgáltatás-nyújtásukkal járó emisszió csökkentésével, amit meg ebből nem sikerült eltüntetni, azt karbonkreditek vásárlásával kell kiváltaniuk. A Climate Neutral plecsnijét bármilyen cég megpályázhatja, de a január elején 336 brandből álló mezőnyben egyetlen nagy outdoorcég van csak - a REI -, ami szintén azt mutatja, mennyire nehéz feladat egy globális brandnek akár csak a nettó karbonsemlegesség elérése is.
A plecsnizés mellett egyre hangsúlyosabb a cégek kommunikációjában a javíthatóság is, ma már lépten-nyomon "ne dobd el - szervizeld/stoppold meg" kampányokba botlik az ember. A fővárosi túrázóknak alighanem ismerős a Mountex Váci úti üzletének javítósarka, ahol rendbehozzák helyettünk a kiszakadt túraruhát és hátizsákot, ha magunk nem boldogulnánk vele. A nagy brandek közül a termékek többéletűségét a Patagonia hirdeti a leghangosabban. A kisebb, könnyebb javításokhoz útmutatókat tettek közzé, ők is üzemeltetnek javítóközpontokat, ahol ingyenes a javítás (de a beküldés költségét persze saját zsebből kell állni), illetve egyes használt, de még jó állapotban lévő holmikat vissza lehet vinni, cserébe kreditet osztanak, mellyel mások által leadott, szintén használt Patagonia-cuccokat lehet venni.
Az igazán nagy gurítás
A Patagonia külön említést érdemel, outdoor-műfajban máig valószínűleg ők dolgoznak a legaktívabban a környezet megkíméléséért. Holmijaikat közel 90 százalékban újrahasznosított alapanyagokból gyártják, illetve organikus pamutot használnak, mely közel 50 százalékkal alacsonyabb karbonlábnyommal és vízfelhasználással készül, mint nem organikus társa. Mindez meg is magyarázza, miért mérik aranyárban a Patagonia-termékeket még a többi nagy cég portékáihoz képest is.
Hagyomány a cégnél, hogy bevételeik 1 százalékával környezetvédő civilszervezeteket támogatnak. Volt azonban olyan húzásuk is, mely ugyan névleg a fogyasztás visszafogására buzdított, de valójában rafinált marketingeshúzásként a fordított pszichológia fegyverével élve pont az eladásaik feljebb tornászását eredményezte. Ez volt a 2011-es Black Friday-re időzített "ne vedd meg ezt a dzsekit" hirdetésük a New York Times-ban, mely az adott képen látható ruhadarab alatt felsorolta, hogy milyen környezeti terheléssel járt annak legyártása. Az eredmény? Azonnal 30 százalékkal megugrottak az eladásaik.
A Patagonia azért is különleges az outdoor-mezőnyben, mert környezetvédelmi ügyekben már a '70-es évek óta hangosan politizál. 2017 decemberében ebben is volt egy látványos szintlépésük, amikor beperelték a Trump-kormányt, mert az USA akkori elnöke úgy döntött, mások mellett drasztikusan lecsökkenti két, Utah államban található nemzeti park területét, hogy erőműveket építhessen a környéken (Trump területmegvonását Joe Biden 2021-ben visszafordította). A 2020-as elnökválasztásra készülve pedig egy "vote the assholes out," vagyis "szavazzátok ki a seggfejeket" címkét varrtak bele az egyik rövidnadrág-szériájukba. Ezt külön nem reklámozták, de a vásárlók, amint felfedezték a meglepetést, telenyomták a róla készült fotókkal közösségi médiát, a short pedig a kreatív gerillamarketingnek köszönhetően nagyon hamar mind egy szálig elfogyott.
A fentieknél sokkal jelentősebb lépés volt az, amikor a vállalat tulajdonosa, Yvon Chouinard a 3 milliárd dollár értékűre becsült cégét tavaly augusztusban egy erre a célra létrehozott vagyonkezelőre és nonprofit szervezetre ruházta át. A cég a továbbiakban is for profit magáncégként működik, viszont a továbbiakban az évi kb. 100 millió dolláros nyereségét a vagyonkezelő és a szervezet teljes egészében az éghajlatváltozás elleni küzdelemre és a beépítetlen területek védelmére fordítja. Egyébként Chouinard maga világéletében különc volt az üzletemberek között: csóró sziklamászóként kezdte, ma is régi, lestrapált ruhákat hord, szerény otthonban lakik, pedig megengedhetné magának a fényűzést. A Patagonia eladományozása is kész ráfizetés volt családjának, hiszen 17 millió dollár adót kellett fizetnie utána - mondjuk, ugye, volt is miből.
Innovál a Decathlon
A fent sorolt, egyedi kezdeményezéseken túl már elkezdtek szállingózni azok a konkrét termékek is, amelyek kísérleti jelleggel már az igazi megoldás, a körforgásos gazdasági modell felé kacsintgatnak. Ilyen a Decathlon két, 2023-ban piacra vezetni tervezett újítása, amelyeket a Reveal Innovation nevű rendezvényen mutatták be tavaly ősszel, amelyre mi is kilátogattunk.
Az eseményt, amely a vállalatcsoport aktuális évi legígéretesebb fejlesztéseit mutatja be 2005-ben indították, de csak tavaly tették nyilvánossá, igazi show-t kerekítve belőle a cég lille-i fejlesztőközpontjában. A Reveal Innovation nem egyszerű ön-vállveregetés, hanem a világ különböző pontjain tevékenykedő fejlesztő-csapatok háziversenye, innen indulva hódította meg a nyugati félteke fesztiválozóit a két másodperces sátor, de a vállalat másik nagy slágere, a sznorkelmaszk is a Reveal Innovation-ön debütált, mielőtt a strandolók arcán cuppant volna.
Az eseményen négy innovációs kategóriában, kategóriánként ugyancsak négy fejlesztőcsapat vetélkedik egymással, mindegyik egy-egy új, a rá következő év során piacra dobandó terméket mutat be - tehát összesen 16 újítás indul a vetélkedőn. A kategóriagyőztesek plusz forrásokat kapnak, és a jövő évben több pénzből fejleszthetnek. A négy kategória a dizájn innováció, a technológiai innováció, az ökodizájn innováció és a használati innováció - utóbbi nagyjából azokat az új termékeket fogja össze, melyeknél elsődlegesen a praktikusság növelése volt a fókuszban (pl. kisebb helyre összecsomagolhatóság) vagy valóban maga a használati mód volt innovatív (ilyenek pl. a többfunkciós termékek).
A zöldítési törekvések több kategória fejlesztéseiben is megjelentek, a technológiai szekció egyik versenyzője például egy bambuszból készült túrabot volt, melynek a cég állítása szerint feleakkora a szénlábnyoma, mint a hagyományos, műanyag túrabotoknak. De klímabarát szempontból nyilván az ökodizájn kategória versenyzői voltak a legerősebbek. Itt mind a négy termék alacsonyabb környezetterheléssel készült, mint hagyományos társaik, köztük egy, a versenytársaihoz képest 64 százalékkal csökkentett szénlábnyomú utazótáskával.
Szemetet nem termelünk, de elázik-e a zsebünk?
A táskánál érdekesebb és előremutatóbb volt a kategória másik három találmánya, amelyek tényleg látványosan reagáltak a környezetvédelmi kihívásokra, és bizonyos problémákat meg is oldottak - csakhogy ezzel menet közben újabb feladványokat is kiforgattak a földből.
A kategória nyertese a gélpod volt. Ez egy hüvelykujjnyi kapszula, benne izotóniás ital, a borítása pedig egy algából készült, ehető, átlátszó hártya. Úgy kell fogyasztani, hogy bedobjuk a szánkba, szétharapjuk a hártyát, és megpróbálunk úgy manőverezni a nyelvünkkel, hogy a hirtelen szétrobbanó lötty ne csorogjon ki a szánk szélén, és lehetőleg le se tüdőzzük azt. Nem lehetetlen feladat, de az üvegből kortyoláshoz képest elsőre trükkös lehet.
A gélpod feladata természetesen az, hogy kiváltsa a műanyagpalackokat, tehát csökkenjen a cég által termelt műanyaghulladék. A magyarországi Decathlonnál ennek különös jelentősége lehet, hiszen a hazai üzleteikben tavaly október elsejétől nem is árusítanak már PET-palackos termékeket. Persze a podokat is csak be kell csomagolni valamibe, és bár erről a bemutatón nem volt szó, adja magát például az újrahasznosítható papírdoboz.
Itt az igazi kérdés az, hogy a podokat mennyire lehet majd reálisan használni a gyakorlatban. Az algaborítás valamennyire ellenálló ugyan, tehát oda kell koncentrálni az átharapására, de egy futóhátizsákban zötykölődve, egyéb holmikhoz súrlódva kell majd bizonyítania, nem durranhat ki, nem áztathatja el a pakkot. Arra például az első találkozás után nem kötnénk fogadást, hogy kibírná, ha ráesünk.
Az újrahasznosíthatóság problémája
Ökológiai szempontból a legizgalmasabb a szétszedhető biciklissisak és az egyetlen anyagból készült túracipő volt. Mindkettő valódi újrahasznosíthatóságot ígér, ennek pedig a kulcsa a különböző összetevők egyszerű és hatékony szortírozhatósága. Ismert, hogy több anyagból álló termékeknél olyan munkaigényes az egyes összetevő anyagokra való visszabontás, hogy elvben hiába újrahasznosítható valami, a gyakorlatban sok esetben mégsem teszik ezt meg vele, egyszerűen azért, mert a folyamat egyelőre nem kifizetődő, lásd a papír és a fólia házasságából született tejesdobozok kálváriáját.
Az összetevők könnyű szortírozhatósága a sisak esetében azt jelenti, hogy könnyedén lepattintható a külső, kemény műanyaghéjról a belső, rázkódás-elnyelő szilárd habréteg. Nincsenek összeragasztva, ha bármelyik réteg elhasználódik vagy megsérül, akkor csak azt az egy réteget is le lehet adni újrahasznosításra, ami ebben az esetben jó eséllyel valóban meg is fog történni.
Az egyanyagú túracipőnél pedig értelemszerűen még ennyi gondunk sincs, bár itt pontosabb nem egyetlen anyagról, hanem egyetlen anyagcsaládba tartozó komponensekről beszélni - ez azonban a lényegen nem változtat. A bemutatón "one shoe" néven futó fejlesztés tényleg nagy dobásnak ígérkezik, hiszen a sportcipők különféle szempontok miatt, mint például a lehető legkisebb tömeg, a légáteresztés, a vízhatlanság vagy a rázkódás-elnyelés, egy sor különféle, együtt feldolgozhatatlan anyag összelegózásával készülnek. Szétszerelni, szortírozni őket megint csak túlzott kihívás lenne, de náluk az újrahasznosíthatóság eddig nem is volt szempont.
Lehet egy cipő betétdíjas?
A Decathlon elképzelése szerint a one shoe-t tehát, amikor az tönkrement vagy egyszerűen csak nincs már rá szükség, a vásárlók majd leadják, a cipő pedig valamilyen formában újrahasznosul - vélhetőleg egy újabb one shoe lesz belőle. Ez eddig mesésen hangzik, de ebben az esetben is új kihívást szül a régi kihívás megoldása: az újrahasznosításhoz el kell érni, hogy az emberek ne kidobják, hanem visszavigyék a tönkrement cipőket.
Ez a folyamatos fogyasztásra beállított nyugati társadalmakban nem lesz egyszerű, simán csak a lelkiismeretre meg nem lehet bízni az ilyesmit. Tisztában van ezzel a Decathlon is, de a probléma elismerésén túl konkrétumokat nem mondtak annak megoldására.
Alapvetően két út mutatkozik az egyanyagos cipő sikeres visszagyűjtésére. Az egyik a betétdíjassá tétel: ugyanúgy fizetnie kellene a cégnek a használt cipő visszavételekor a portékát leadó ügyfélnek, ahogy az Európai Unió műanyagszemét-szabályainak megfelelően hamarosan szükséges lesz az átvevő helyeknek perkálni az újrahasznosítható műanyag palackok visszavételekor. És ahogy a palacknál, úgy a cipőnél is óvatosan kell megválasztani a betétdíjat: ha túl kevésre állítják be, akkor az emberek nem lesznek motiváltak arra, hogy megtegyék a leadással járó extra kört, és simán csak kivágják a kukába az elhasználódott cipőket.
A másik út - és amennyire a fejlesztői beszélgetések során le lehetett szűrni, a Decathlon hosszú távon mindenképpen erre állna át - a termékek bérbeadása. Ez van a leginkább összhangban a körforgásos gazdasági modellek követelményeivel. Bérbeadás már működik a Decathlonnál, de nagyon nincs még fókuszban, a javítási szolgáltatásokkal együtt a cégcsoport teljes bevételének csak a 2 százalékát adta 2021-ben. A cég 2026-ig teljesítendő környezetvédelmi és fenntarthatósági vállalásait soroló listán is csak annyi szerepel a bérbeadás/előfizetés fülön, hogy az üzleti modell "fejlesztés alatt" van. Mint szemlátomást minden pályatársuknál, amely ilyesmit fontolgat.
A körforgásos gazdaság másik fontos szempontja, a javíthatóság/javítás sem érvényesült eddig túlzottan a Decathlonnál. Az összes termékük csak 4,7 százaléka volt javítható 2021-ben, aktuális vállalásuk szerint ezt a következő 4 év során 30 százalékra tornázzák majd fel. A Patagoniához hasonlóan a Decathlonnak is vannak saját javítóközpontjai, ezek számát növelni akarják, illetve kitűzött céljuk, hogy gyártóközpontjaikban évente legalább egy környezettudatosság-formáló rendezvényt tartsanak.
A fenti decathlonos célkitűzések, ha sikerül őket megvalósítani, ahhoz is hozzájárulnak majd, hogy ebben a, mondjuk úgy, zárt, körforgásos rendszerben is megvalósítható legyen a növekedés, hiszen az erőforrások felélése helyett idővel azok recirkulálása lesz a rendszer alapja. Az átállás azért kell, hogy minden vállalat számára központi kérdés legyen, mert minden évben egyre hamarabb és hamarabb jön el a túlfogyasztás napja, vagyis az a nap, amikor feléljük a Föld egész évre számított erőforrás-mennyiségét. Tavaly ez a nap július 28-ra esett, a fennmaradó, több mint öt hónapban már a jövőnket éltük fel.
