A szegények helyzete nem, csak az számít a kormánynak, hogy a középosztály lakhatása ne kerüljön veszélybe
Két újabb fejezetet mutattak be a Habitat for Humanity Magyarország lakhatási jelentéséből. A korábbi években nagyon sokan, nagyon sokszor leírták, hogy a lakáspolitika kedvezményezettje a középosztály volt akkor, amikor jól teljesített a gazdaság, a mostani elemzésben azt nézték meg, hogy mi változott, amikor beütött a válság.
Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont munkatársa azt elemezte, hogy a kormány milyen lakáspolitikával reagált a változásokra. És arra jutott: ahogy eddig is a középosztályt és a gazdagabbakat támogatta a kormány, úgy
most is az a cél, hogy a középosztály lakhatási problémái ne súlyosbodjanak. Akkor is, ha ennek az az ára, hogy a rászorulókra célzott eszközök továbbra is hiányoznak.
2023-ra a költségvetés 491 milliárd forintot tervezett be lakástámogatásokra. Ezeknek az egyike sem célzott rászorultsági alapon – az otthonfelújítási támogatás és a családi otthonteremtési kedvezmény, valamint a melléjük felvehető hitelek kamattámogatása, a lakástakarékpénztári befizetések állami kiegészítése, a saját építésű lakás esetén járó adó-visszatérítési támogatás, és a gyermekes családok jelzáloghitel-tartozásának elengedése a legfontosabbak.
Az a felemás helyzet alakult ki, hogy költségvetés lakásokkal kapcsolatos kiadásai rekordszinten vannak, olyan magasan, ahol utoljára 2005-ben jártunk, de ha az összes támogatást összeszámoljuk, akkor is az jön ki, hogy a kiadások 93 százaléka lakástulajdonhoz kapcsolódó, szociálisan nem célzott támogatás. Vagyis akinek van pénze arra, hogy önerőt beletegyen egy lakásba, annak segít a kormány, akinek viszont nincs, azt magára hagyja.
Elvileg segíthetne ezen, hogy a rezsivédelmi alap bekerült már a 2022-es költségvetésbe, és ott lesz a 2023-asban is. Csakhogy a jelentés szerint egyáltalán nem ismert, hogy milyen módon költik el ezt a pénzt, idén 700, jövőre 670 milliárd forintot, és várhatóan elég sem lesz a rezsicsökkentés fenntartására. A rezsicsökkentés eltörlésekor pedig amikor el kellett dönteni, hogy kik maradhatnak kedvezményes kategóriában, akkor az árammal fűtő háztartások és a rosszul szigetelt házban élők, az egyedülálló kisnyugdíjasok is rossz helyzetbe kerültek.
Ennek a következménye pedig az, hogy amikor eléri az országot a válság, akkor a már alapból szegények helyzete még reménytelenebb lesz – vonja le a tanulságot a következő fejezetben Csepregi Dóra Fanni.
2021-ben például éves átlagban 13,4 százalékkal drágultak a lakások, míg a többi visegrádi országban csak 9,6 százalékkal. Ennek a drágulásnak vannak általános okai is, a legfontosabb ilyen az, hogy a befektetési céllal lakást vásárlók felverik az árakat, ráadásul nyilván ott vesznek ők ingatlant, ami már addig is jobb környék volt. A lakásvásárláshoz adott állami támogatás viszont itteni speciális ok.
Emiatt aztán országos átlagban történelmi csúcspontra, 18 százalékra nőtt a lakások túlértékeltsége – idézi az MNB 2021 végi becslését. Ez a mutató azt jelzi, hogy a lakások ára mennyivel nő jobban, mint a háztartások rendelkezésre álló jövedelme.
Ezért akinek nincs saját lakása, az vagy hitelt vesz fel, vagy lakást bérel, utóbbit természetesen a magánpiacon, mivel az állami, önkormányzati bérlakásállomány csekély. Mindkét lehetőség csak növeli a különbségeket.
Ami a hiteleket illeti: a 2008-as válság után szigorúbb hitelezési szabályokat vezettek be, ami azt biztosította, hogy ne dőljenek be tömegével a hitelek. Csakhogy mellékhatásaként, aki nem fér hozzá banki hitelhez, az felvesz személyi kölcsönt. Szintén egyre jellemzőbb – különösen a babaváró hitelek esetében – az, hogy személyi kölcsönből lakásvásárlást vagy felújítást fizetnek.
Ennek az eredménye az, hogy a 2021-ben lakáshitelt felvevők 60 százaléka és a banki személyi kölcsönt felvevők fele a legfelső jövedelmi ötödbe tartozik. A többieknek marad a személyi kölcsön más pénzügyi vállalkozásoktól, ebben a legalacsonyabb jövedelmi ötöd felülreprezentált – idézik az MNB-t.
A piaci és a támogatott lakáshitelek kamata közötti olló kinyílása pedig a jegybanki alapkamat rohamos növekedésével még tovább növeli az egyenlőtlenségeket a támogatott hitelekhez hozzájutó, többnyire tehetősebb, többgyerekes családok és az onnan kiszorulók között.
Nem jobb a helyzet akkor sem, ha valaki lakást bérelne. A lakásbérlés díja egy év alatt több, mint 15 százalékkal drágult. Ez is kimondottan sokakat érint: a lakásállomány körülbelül egytizedét teszi ki a magánbérleti szektor, ami ráadásul jogi értelemben rendkívül szabályozatlan és a jövedelmekhez képest kevésbé megfizethető. És ugyan az országnak csak a 8 százaléka él magánszemélytől bérelt lakásban, a 35 év alatti háztartásoknál ez az arány országosan 30, Budapesten 38 százalékos – idézi a KSH (igaz, még 2015-ös) adatait. Emiatt aztán
„a magántulajdon nélküli lakosság ördögi körbe jut: elérhető szociális bérlakások hiányában a nagyon szűk kínálattal, ám tág kereslettel jellemezhető magánbérlakás-szektorba szorul, amely az alacsony jövedelmi szint miatt nem megfizethető e háztartások számára, és továbblépési lehetőséget sem mutat”.
Erre jönnek rá még a közüzemi díjak. A rezsicsökkentés eltörlése előtt kiadott statisztikák arról szóltak, hogy legszegényebb háztartások a jövedelmük 23 százalékát költik lakásfenntartásra és háztartási energiára, míg a legmagasabb jövedelmi tizedbe tartozók csupán bevételeik 15 százalékát fordítják erre a célra – majd ahogy arról már szó volt, jött a rezsiemelés, és vele együtt a szegényebbek még nehezebb helyzetbe jutottak.
Mindez egyelőre tömeges adósságspirált nem okozott, de oda már eljutottunk, hogy egyre több embert fenyeget ez a kockázat. Mivel a szociális ellátórendszer semmilyen érdemi segítséget nem biztosít piaci tartozások esetében, az adósságok a lakhatás elvesztésével is járhatnak.
