A repoharak lassan sem a környezetvédelem, sem a fogyasztók érdekét nem szolgálják
Rengetegen visszasírják azokat az időket, amikor még üvegpohárból iszogathattak a kedvenc helyükön, és nem értik, miért van szükség egyáltalán a visszaváltható műanyag poharakra. De akik ezen még túl tudnak lendülni, azok sem értik, hogy a legtöbb helyen miért nem kaphatják vissza a poharuk árát, amikor az este végén visszaviszik a pulthoz. Pénz helyett csak egy tokent nyomnak a kezükbe, ami legközelebb ismét pohárra váltható. Pohárból és tokenből annyiféle van, ahány szolgáltató. Sőt egyes szórakozóhelyek, fesztiválok saját tokennel dolgoznak, amelyeket kizárólag náluk lehet újra felhasználni.
A fogyasztói panaszok miatt változást szeretne elérni a rendszerben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. Egyrészt azt javasolják, hogy egyetlen vendéglátóhely se kötelezhesse a vendégeket az újrapoharak megvásárlására, azaz, hogy legyen egységes gyakorlat arra, hogy azokat pénzért visszaváltsák. Azok pedig, akik nem ragaszkodnak ehhez, használhassanak vendéglátóhelytől független, egységes tokenrendszert vagy telefonos alkalmazást, amely nyilvántartja a digitális tokenjeiket.
Kerékgyártó Gábor, a szervezet gazdaságfejlesztési és szolgáltatási igazgatója azt mondja: az újrapohár a rettenetes mennyiségű műanyagszemét valós problémájára adott válasz, amely időközben gellert kapott, és a nemes környezetvédelmi célok mellett megjelent az anyagi érdek is. „Egy ilyen pohár legyártása 20-80 forint körül alakul, de a szórakozóhelyek többsége 300-500 forintot kér el érte, és sokszor vissza sem adja. Emiatt a poharak vagy a cserébe kapott tokenek elkezdenek halmozódni a fogyasztóknál, a vendéglátóknál pedig ott marad a haszon. Bizonyos szempontból érthető, hogy a vendéglátó- és fesztiválipar, amely a koronavírus-járvány ideje alatt hihetetlen veszteségeket szenvedett és kivéreztetett állapotban van, minden eszközt megragad, hogy bevételhez jusson, de ez a helyzet már a fogyasztókat is zavarja.”
A kamara szerint az újrapoharazásnak elsősorban környezetvédelmi célt, másodsorban pedig a fogyasztók érdekeit kell szolgálnia, üzlet ebben csak harmadlagosan lehet. „Ha valaki úgy akar erre üzleti modellt építeni és profitot termelni, hogy ez az előző két célnak megfelel, az rendben van, hiszen kapitalizmusban élünk. De a hozzánk jelenleg eljutó információk szerint az emberek azt látják, hogy olyan üzleti modell épül, amely sem a környezetvédelmet, sem a fogyasztók érdekeit nem szolgálja megfelelően” – magyarázta Kerékgyártó.
Egyes vendéglátóhelyek, fesztiválok saját tokennel dolgoznak © Túry Gergely
A BKIK azt szeretné elérni, hogy a piaci szereplők, azaz a poharas cégek és a vendéglátósok önszabályozó módon találjanak megoldást a visszásságokra, de ha kell, jogszabályi változtatásokra is javaslatot tesznek a kormányzatnál, illetve közvetítenek a szereplők között. „Nem szeretnénk mi megmondani, hogy melyik a legjobb megoldás, az volna a jó, ha a cégek tudnák kiválasztani. Ám ha a folyamat nem tud önmagától, belátható időn belül lezárulni, akkor tételes szabályozás, tiltások jöhetnek. Reméljük, hogy nem jutunk el idáig, mert ha a kormányzat megjelenik, azt mindig kényszerként élik meg a szereplők” – fogalmazott Kerékgyártó Gábor.
Lehet megoldás?
Az utóbbi időben a 2019-ben indult Cup Revolution (CR) nevű, korábban huszonöt éven át a szigetes fesztiválok vendéglátását szervező szakemberek által indított céget illetik a legtöbb kritikával a fogyasztók. Köztük politikusok is. Létrejött egy mostanra közel négyezer fős Facebook-csoport is, amelynek tagjai és a cég képviselői beszólogatásokkal, személyeskedéssel is terhelt online háborúba bonyolódtak. A feszültség alapvetően abból fakad, hogy CR-rel szerződő partnerek – köztük az A38, a Barba Negra, a Budai Parkszínpad, a Grund, a Kertem, a Szimpla kert vagy a Puskás Aréna – többsége az általuk nyíltnak nevezett rendszerükhöz csatlakozik, azaz elfogadja a többi partnernél vásárolt CR-poharat vagy az azért cserébe kapott tokent, pénzt viszont egyáltalán nem ad vissza. Vagyis a fogyasztóknak legalább egyszer meg kell vásárolniuk a poharat, amelyet kizárólag tokenre vagy egy másik pohárra tudnak becserélni. A rendszerbe a Facebook-csoport tagjai és általánosságban a kritikusai szerint kódolva van, hogy végül senki sem ússza meg egyetlen pohár megvásárlásával, ezért amit a CR csinál, tulajdonképpen greenwashing: környezettudatosnak tünteti fel magát és a termékét, de valójában csak eladni akarja.
Azt, hogy a Cup Revolution rendszerében nincs pénzvisszaadás, Maros Róbert, a cég egyik társtulajdonosa korábbi tapasztalatai alapján három okkal magyarázza:
Egy további problémát is megemlített Maros, a poharak fogyasztói áráét. Ők azt javasolják a partnereiknek, hogy 400 forintot kérjenek értük, de van, ahol ennél kevesebbet, máshol többet számolnak fel. „Ha a termék, a pohár betétdíjas lenne, akkor minden forgalmazójának és a gyártónak is kötelező lenne ugyanazon az áron visszavennie. De ha az egyik eleve más áron adja, mint a másik, akkor az egyiknél több pénz maradhat, a másik pedig veszíthet rajta” – magyarázta. Érvelése szerint elszeparált helyeken működhet, hogy az ott megvásárolt pohár árát végül visszaadják, de abban a rendszerben, hálózatban, amelyet ők alakítottak ki, nem.
Szerintük betétdíjas újrapohárrendszer nem is működik Magyarországon. Az amelynek a végén a fogyasztók visszakapják a pénzüket, letéti díjas. Ilyenben ők maguk is részt vettek, például a tavaly foci-Eb budapesti meccsein, amelyek közül hármon a Puskás Aréna üzemeltetője visszavette a poharakat „Gyalázatos eredménnyel. A poharak alig tíz százaléka került vissza ily módon a visszaváltó pontokra, azokkal a tornyokkal együtt, amelyeket a rendezvény végén gyűjtöttek össze az ottmaradt látogatók. Ez annyit jelent, hogy valójában mondjuk öt százaléka volt a vendégeknek az, aki megvásárolta a poharat, és utána visszakapta a pénzét. És volt még öt százaléknyi pohár, amit más hozott vissza. A letéti díjas rendszer, valljuk be, hamis üzenet abból a szempontból, hogy az emberek egy része igenis szuvenírként, emlékként tekint az újrapoharakra, másrészt nem komfortos rendezvény után beállni egy sorba és megvárni a 400 forintunkat. Értjük, hogy a lehetőségre szükség van, de azt gondoljuk, hogy a tisztán letétdíjasan üzemeltető rendszerek csak szeparáltan, kisebb helyeken, vagy rendezvényeken működhetnek.”
Diákok dolgoznak a repoharakat gyártó Cuprevolution cégnél © Túry Gergely
A BKIK kezdeményezését szimpatikusnak nevezte Maros Róbert, de jelezte: az ötletelésbe nem kívánnak bekapcsolódni, csak érdemi megbeszéléseken vennének részt. Úgy gondolják ugyanis, hogy amit a szervezet szeretne, az náluk készen van. „Ha valóban átjárható, egységes tokenrendszert szeretnének, azt üdvözöljük, mert nálunk, a partnereinknél ez működik három éve.” A cég lefejlesztett egy, a tokeneket digitális formában nyilvántartó mobilalkalmazást is, amely megoldhatja azt a problémát, hogy sokan egyszerűen otthon felejtik a korábban a poharukért kapott zsetont, amikor szórakozni indulnak. A RevoToken nevű appot két partnerüknél már hetek óta tesztelik, október elején pedig élesben is elindul. Egy további tesztidőszak után, az év végétől egy új, úgynevezett kölcsönpohár funkciót is kap majd. Aki ezt használja, annak az italával együtt nem kell megvásárolnia az újrapoharat is, annak az árát – 400 forintot – csak akkor vonja le a rendszer, ha a fogyasztó 72 órán belül nem adja le valamelyik, a hálózatába tartozó helyen.
„Ennél is előremutatóbbak szeretnénk lenni, igyekszünk bevonni a rendszerbe a sörgyárakat is. Azt szeretnénk elérni, hogy amit korábban az egyszer használatos műanyagpoharak finanszírozásra költöttek, fordítsák a repohárrendszer működtetésének a finanszírozására. Vagyis részben vagy egészben ők fizessék azoknak a repoharaknak a mosási költségét, amelyekben sört adtak el. Az előzetes egyeztetéseken azt tapasztaltuk, hogy van erre nyitottság a részükről” – magyarázta Maros Róbert, aki bízik abban, hogy a BKIK munkatársait megyugtatja majd, ha Cup Revolution megoldásaival.
Ugyanakkor ha mindenki a Cup Revolution rendszerét használná, nem pedig egy kompromisszumok során kialakult, független megoldásba csatlakozna be, az monopolhelyzetet teremtene. Maros erre azt mondta: a gyártás területén ez nem fordulhat elő, hiszen a piac már így is telítődőben van a poharakkal, az emberek egyre kevesebbet fognak belőlük hazavinni, vagyis előbb-utóbb nem lesz szükség jelentős mennyiségű újabb előállítására. Legfeljebb a logisztika és a mosás területén jöhetne szóba a monopólium, de ott meg azért nem valósulhatna meg, mert a partnereik jelenleg is dönthetnek úgy, hogy bár az ő tokenrendszerüket használják, a mosást megoldják saját maguk vagy más szolgáltatóval szerződnek a feladatra. „Magyarul: ha valaki úgy dönt, hogy valamelyik versenytársukkal mosat, nincs vele bajunk, amennyiben a poharakat egyébként jó minőségben tisztítják és szárítják. Az a feltételünk, hogy az első fogyasztói panasznál jelzünk, a másodiknál pedig szerződést bontunk.”
A BKIK-nak arra a felvetésére, hogy a rendszernek csak harmadlagos célja lehessen a profitszerzés, úgy reagált a Cup Revolution társtulajdonosa: „Nem nagyon van olyan, hogy valami védi a környezetet és kényelmes, de nem kerül pénzbe. Más rendszerben lehet, hogy maga a sör kerülne kétszáz forinttal többe, és akkor minden egyes körben kifizetnék az emberek a pohár árát. Ingyen semmi, repohár és főleg annak az üzemeltetése sincs.”
Visszaadni vagy sem?
A magyar piac másik nagy újrapoharas szereplője az osztrák tulajdonban lévő GreenCup Kft. Ez áll az Eventcup márkanév mögött, és ez szolgálja ki többek között a Szigetet és az ahhoz tartozó egyéb fesztiválokat. Náluk akadnak olyan ügyfelek, amelyek pénzt adnak vissza a pohárért – ilyenkor kívánság szerint visszaváltópontot üzemeltetnek, a készpénzlogisztikát is intézik –, de az igazán nagy partnereik náluk is egytől egyig a tokenes megoldást választják, azaz a poharat legalább egyszer meg kell vásárolni, az ára pedig már soha nem kerül vissza a fogyasztóhoz.
Az Eventcupnál úgy döntöttek, hogy részt vesznek a BKIK kezdeményezésében, képviseltetik magukat az egyeztetéseken. Hartwig Katja, a cég ügyvezetője azt mondja, hosszú távon fenntartható megoldás kialakítását szeretnék elérni. „Egy osztrák cégcsoport leányvállalataként másfél évtizedes tapasztalatunk van erről, és az látszik, hogy hosszú távon a betétdíjas rendszer mindig működőképes volt. Szeretnénk ebbe az irányba terelni a dolgokat, de senkire sem szeretnénk rákényszeríteni semmit. Az biztos, hogy ami most zajlik, az újrapohár ellen szól, az emberekben rossz érzést kelt, lehúzásnak érzik. Miközben tényleg az lenne a fontos, hogy egy poharat minél többször tudjunk használni, hogy ne kelljen újragyártani, ne keletkezzen szemét.”
Hartwig Katja azt nem tudja elképzelni, hogy egységes tokenrendszer jöjjön létre Budapesten vagy akár országosan, sem kézzel fogható formában, sem digitálisan. „Ez csak akkor tudna működni, ha egyetlen szereplő lenne a piacon, amelyik monopolhelyzetben lenne. Nyugaton sincs egységes tokenrendszer, betétdíj viszont igen: a vendég, amikor hazaindul, visszakapja a pénzt, amit a pohárért fizetett.”
Azt az ügyvezető is elismerte, hogy a pénzvisszaadás nehézkes, főleg a nagy, készpénzmentes rendezvényeken, egyelőre ugyanis még nem minden terminál tudja visszatölteni a bankkártyákra a pohárért fizetett összeget. Ez pedig könyvelési bonyodalmakat is okozhat.
Bár az Eventcupnál is vannak olyan – általános, víztiszta – poharak, amelyeket az egyik helyen, rendezvényen megvásárolva egy másikon is fel lehet használni, és tokenre lehet váltani, olyasfajta átjárás a partnereik között nincsen, mint a Cup Revolutionnek. Ennek az az oka, hogy míg az előbbi elsősorban különálló eseményekre, helyszínekre szolgáltat, addig a másik hálózatot épít. Utóbbi belül ugyan átjárható, de amint a fogyasztó kilép belőle, máris újabb tokent nyomnak a kezébe.
„Ezért lenne a legegyszerűbb megoldás az, hogy visszaadják a pohár árát. Nem lenne gond azzal, hogy mit hol váltanak vissza vagy milyen tokent adnak érte” – sommázta Hartwig Katja. Arra a kérdésre, lát-e esélyt arra, hogy a helyzet, ahogy a BKIK-nál fogalmaztak, belátható időn belül rendeződik, vagy jogszabályok rendezik majd, azt mondta: külföldön nincs szigorú szabályozás, igaz, nincs is olyan szereplő, amely a partnerei körében zárt rendszert hozott volna létre. Bár Nyugaton is voltak hasonló próbálkozások, végül fenntarthatatlannak bizonyultak.
