Budapest
2024 november 16., szombat
image

A merénylet óta először adott interjút Salman Rushdie: „Még nem vagyok túl rajta”

Szerencsém volt. Legfőképp hálát érzek

– mondta a New Yorkernek adott nagyinterjújában Sir Salman Rushdie, aki most először szólalt meg azután, hogy egy vallási fanatikus merénylő augusztusban csaknem hússzor megszúrta késsel egy nyilvános szereplésén, ezzel megvakítva őt, és részben lebénítva az egyik kezét. Rushdie-ra 1989-ben mondta ki Irán vallási vezetője a halálos ítélettel egyenértékű fatvát, amiért szerinte az író kigúnyolta az iszlámot, azóta él folyamatos fenyegetettségben az író. Az okokról és azok abszurditásáról ebben a cikkünkben írtunk:

„Voltam már jobban is. De ahhoz képest, ami történt, nem is vagyok olyan rosszul” – mondja most az író. „A nagy sebek meggyógyultak. Érzem a hüvelyk- és mutatóujjam, és a tenyerem alsó részét. Sok kézgyakorlatot végzek, és azt mondják, nagyon jól haladok” – mondja, hozzátéve, nagyon nehezére esik az írás, mivel több ujjában nem érez semmit.

„Képes vagyok felállni és járni. Amikor azt mondom, jól vagyok, azt úgy értem, hogy a testem bizonyos részei állandó felügyeletet igényelnek.

Kolosszális támadás volt.

 

Van ez a poszttraumás stressz szindróma nevű dolog. Így nagyon, nagyon nehéz írni. Leülök, hogy írjak, és semmi nem történik. Írok, de a fele üres, a fele szemét. Amit leírok, másnap kihúzom. Még nem vagyok túl az egészen.

„Mindig nagyon odafigyeltem, hogy ne tetszelegjek az áldozat szerepében. De azért néha azt gondolom: valaki belém mártotta a kését! Szegény én! De nem szeretném, hogy az emberek erre gondoljanak, ha a könyveimet olvassák. Azt szeretném, ha a történet vinné őket magukkal” – monda Rushdie, akinek angol nyelven most jelent meg új könyve, az indiai kormányt is kritizáló Victory City, amelynek írását épp a támadás előtt fejezte be.

Arról, fog-e valaha írni az őt ért támadásról, azt mondja: „Ha erről írnék, az legalább művészi okot ad arra, hogy rágódjak rajta.” Hozzáteszi:

Mindig azt gondoltam, hogy a könyveim izgalmasabbak, mint az életem. Sajnos, úgy tűnik, a világ nem ért ezzel egyet.