23° Budapest
2025 augusztus 03., vasárnap
image

A magyar mentők végre kezet foghattak Alival, akinek az életéért 36 órán át küzdöttek

Élet és halál között lebegve kellett magára hagyniuk a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat embereinek a 15 éves Alit, aki az édesapjával rekedt egy ötemeletes ház romjai között a törökországi földrengésben. 36 órán át küzdöttek érte, és azt hitték, a fiú feladta a küzdelmet és meghalt.

Néhány nappal ezelőtt viszont a romok bontása közben mégis élve találták meg. „Ali erősebb volt, mint ahogy bárki hitte, és volt ereje kivárni a nemzetközi szakmai szabályrendszer által ASR4-nek nevezett második mentési fázist, és inkább már az ASR 5-nek nevezett részt, amikor már munkagépek bontják el az épületeket, és úgy igyekeznek életeket menteni. Ő az életet választotta és a török hadsereg, valamint a török mentőcsapat közreműködésével kimentették” – írták akkor.

A mentőszolgálat munkatársai most Törökországba utaztak, és meglátogatták a fiút. A találkozásról a Facebookon tettek közzé egy rövid, érzelmes beszámolót. Azt írták, felemelő érzés volt megpillantani a kórházban a mosolygós fiút, és megtapasztalni azt, hogy mennyi erő van egy 15 éves gyerekben. A bejegyzésben elmesélik, hogy ejtette őt csapdába a földrengés nyomán összeomló ház, majd a mentés körülményeit:

A mentés hosszú és bonyolult folyamat lett végül. Kellettünk hozzá mi, egy önkéntes mentőcsapat, egy lelkes segítő, aki tartotta a lelket a fogságba esett gyermekben. Kellett hozzá Ali élni akarása, szerencse, csoda, munkagépek, katonaság és a török mentőcsapat. Az, hogy Ő életben van, legyen példa mindenkinek. Nekünk megmutatta, hogy még a mi szakmánkban is léteznek csodák.

Ali apján már nem tudtak segíteni, a fiú a lábát elvesztette, de legalább életben maradt. A magyar mentők azt mondják, nyomon fogják követni Ali jövőjét, és anyagilag is igyekeznek segíteni a fiú újrakezdését, és ehhez mások segítségét is kérik.