Budapest
2025 szeptember 13., szombat
image

A lakosság hozzájárulása nélkül nem épülhet akkumulátorgyár Budapesten

Elvi állásfoglalásban utasította el szerdán a Fővárosi Közgyűlés, hogy a helyi lakosság egyetértése nélkül Budapesten a jövőben akkumulátorgyár épülhessen. A témában Szaniszló Sándor, Horváth Csaba, Soproni Tamás és V. Naszályi Márta közösen nyújtott be előterjesztést.

Szaniszló az előterjesztés ismertetésekor arról beszélt: a kormány rendszeresen úgy döntött a múltban az akkumulátorgyárak építéséről, hogy kiemelt beruházássá nyilvánította őket, a lakosságot pedig nem kérdezik meg és nem is tájékoztatják idejében a részletekről. A XVIII. kerület polgármestere ezzel együtt elmondta: ez az állásfoglalás egyben szolidaritás is azokkal a városokkal – Debrecennel és Göddel –, ahol korábban így döntöttek akkumulátorgyárak építéséről.

Az előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés 17 igennel, ellenszavazat nélkül fogadta el, a Fidesz–KDNP képviselői, valamint a függetlenek viszont nem szavaztak, a javaslatról szóló vitához sem szóltak hozzá.

A debreceni és a gödi akkumulátorgyárakat övező vitákat a hvg.hu Fülke podcastja mutatta be részletesen: