A kormánynak most megéri Putyinnal bratyizni, de hosszabb távon ez fenntarthatatlan
„Az Ukrajnában zajló háború és a brüsszeli szankciók” – jellemzően ezzel a fordulattal magyarázzák a kormányzati, kormánypárti politikusok, továbbá a teljes állami és Fidesz-közeli propagandagépezet Magyarország nagyjából minden baját: a magas energiaárakat, az általában véve magas inflációt, a forint gyengélkedését, az egyre magasabb kamatokat, a várható gazdasági visszaesést. És a sor hosszan folytatható.
A megfogalmazás nem véletlen, lehetne az okokat mondjuk úgy is leírni, hogy „Oroszország ukrajnai inváziója és az arra válaszul adott, közös, uniós szankciók”. A Fidesz-féle megfogalmazásban az a jó – mármint a Fidesznek, ezek szerint – hogy a háború mintegy emberi szándéktól független folyamat, természeti csapás „zajlik”, esetleg „kirobbant”, míg a szankciókat valaki („Brüsszel”) csinálja. A Fidesz ennek megfelelően azt hangoztatja, hogy Ukrajnában a megoldást a béke jelenti, ám az arra vonatkozó kérdések elől, hogy mégis kinek és mit kellene tennie a béke eléréséért, következetesen elhajol. Miközben a válasz lehetne akár az is, hogy a katonai agressziójával a nemzetközi jogot – és jó eséllyel mindenféle emberi jogokat – sárba tipró Oroszországnak haladéktalanul fel kell hagynia minden harci cselekménnyel, csapatait pedig azonnal vissza kell vonnia nemzetközileg elismert államhatárai mögé. Ezzel ugyanis rögvest előállna a vágyott béke.
A fegyveres agresszorral szemben a Fidesz a szavát sem emeli fel, ám lelkesen küzd „Brüsszellel” a szankciók visszavonásáért. Mármint lelkesen kommunikál „Brüsszellel” szemben, a kormány a gyakorlatban több-kevesebb akadékoskodással az összes eddigi szankciót megszavazta.
Ha már bűnbak kell, az éppenséggel lehetne Moszkva
A kormányzati kommunikáció már olyan szinten kontrasztos, amire a Moszkva-pártiságnál enyhébb jelzőt nehéz lenne találni – erősebbet azért lehetne. Természetesen érthető, hogy a kormány nem kíván felelősséget vállalni a gazdasági problémákért, ez olyan politikusi taktika, amelyet a Fidesz 2010 óta előszeretettel – és be kell látni: meglehetősen sikeresen – alkalmaz. Volt már hibás az „elmúltnyolcév”, Gyurcsány, Soros, a migránsok, a melegek, „Brüsszel” stb.
„Moszkva” még nem volt bűnbak, de most éppen lehetne, egyrészt mert tényszerűen ha valaki, hát az orosz vezetés a hibás a háborúért és minden következményéért, másrészt bő 40 évnyi orosz megszállás után azért vélhetően a hazai közvéleményből - beleértve a Fidesz-szavazókat – ki lehetne csiholni némi Moszkva-ellenességet. Némi propagandagimnasztikára szükség lenne, a kormány az elmúlt években látványosan törleszkedett Moszkvához. Szó szerint, Vlagyimir Putyin visszajáró vendég volt Budapesten, Orbán Viktor pedig a Kremlben.
Stratégiailag a biztos játék az lenne, ha a Fidesz és a kormány minél gyorsabban minél jobban elhatárolódna Moszkvától. Geopolitikai szempontból nézve a jelenlegi orosz vezetés teljesen kiszámíthatatlan, Magyarországra pedig mint az orosz érdekszféra részeként, de legjobb esetben is ütközőállamként tekint. Vlagyimir Putyin nyíltan kijelentette, hogy a NATO közép-európai bővítésének nem lett volna szabad megtörténnie, ezzel nemhogy megkérdőjelezte a magyar állami-nemzeti szuverenitást, de deklarálta, hogy az nem létezik: Magyarországnak nincs joga eldönteni, milyen katonai-politikai szövetségben kíván élni.
Messze nem Oroszország Magyarország legfontosabb partnere
Gazdaságilag Oroszország egyáltalán nem fontos partnere Magyarországnak – egyetlen területet kivéve, erre még visszatérünk. Alább a magyar-orosz külkereskedelmi forgalom alakulása:
Az arányok érzékeltetése végett a magyar-német külkereskedelmi forgalom:
A Németországgal folytatott külkereskedelem szó szerint egy nagyságrenddel nagyobb, mint az Oroszországgal folytatott. Ehhez vegyük hozzá, hogy Németország a legnagyobb befektető Magyarországon, a külföldi leányvállalatokat tekintve azok számában, árbevételében, a magyar gazdasághoz hozzáadott értékben mind magasan Németország vezet. Oroszország nincs a top 10-ben. Az unión kívülről jelentős magyarországi szereplő az USA, az Egyesült Királyság, Svájc, Japán, Korea, Kína.
Oroszországnak a háború előtt sem volt olyan pénze vagy technológiája, amire Magyarországnak szüksége lenne, illetve ne tudna más forrásokból megszerezni.
Eddig működött Orbán kelet-nyugat-politikája
Arra, hogy az EU és Oroszország szembenállásában a magyar kormány miért utóbbi pártjára áll - legalábbis kommunikációs szinten – az egyik magyarázat elég egyszerűen: eddig ez a stratégia kiválóan működött.
Az elmúlt években szinte semmi érdemi következménye nem volt annak, hogy a magyar kormány tettekkel (a jogállamiság leépítése, az uniós normák és szabályok semmibe vétele) és szavakkal (brüsszelezés, hanyatlónyugatozás stb.) tökéletesen elhidegítette magától nyugati partnereit. A Néppárttal való szakítással a Fidesz jelentős befolyást vesztett az uniós intézményekben, ugyanakkor az uniós támogatások gond nélkül folytak be Magyarországra, a nyugati nagyvállalatokat pedig még annyira sem zavarta a kormány viselkedése. Hogy mást ne mondjunk, a német Rheinmetall nemhogy beruházni jött Magyarországra, de simán összebútorozott a fideszes gazdasági holdudvar informatika-telekommunikációs zászlóshajójával, a 4iG-vel.
Eközben a kormány tagadhatatlanul ért el eredményeket Keleten, bár a keleti nyitás sikerességét vastagon eltúlozzák. A kínai CATL tervezett magyarországi beruházásában vélhetően van szerepe a Pekinggel kialakított jó viszonynak, de ugyanígy a magyar EU-tagságnak, és annak, hogy több uniós országgal ellentétben a magyar kormány nem tart a kínai befolyás erősödésétől, szélesre tárja a kapukat. A Kínával folytatott külkereskedelem is szépen fejlődött az elmúlt években, bár azért fontos megjegyezni, hogy az import nőtt jelentősen. Vagyis nem arról van szó, hogy sikerült meghódítani a kínai piacot a magyar exportáló vállalkozások számára, egész egyszerűen a magyar cégek többet importálnak Kínából, ami nagyrészt teljesen független attól, hogy a kormány mennyire van jóban Pekinggel.
Keleti relációban kiemelendő még Dél-Korea, amellyel a kereskedelem is rohamosan fejlődik, illetve sorban érkeznek és fejlesztenek a dél-koreai cégek, elsősorban az akkumulátoriparban.
Az unió immár nem nézi tétlenül a Fidesz ténykedését, a folyamatban lévő jogállamisági eljárásban súlyos euró ezermilliárdok forognak kockán. Egyelőre úgy tűnik, a kormány tud olyan jogszabályi és intézményi változtatásokat kínálni, amelyekkel képes meggyőzni az Európai Bizottságot az eljárás megszüntetéséről. Vélhetően a kormányban-pártban azzal kalkulálnak, hogy ezek a változtatások nem fogják drasztikusan megváltoztatni a Fidesz elmúlt 12 évben kialakított hatalomgyakorlási-államszervezési működését, a párt nagyrészt képes lesz megőrizni hatalmas politikai, gazdasági, társadalmi erőfölényét.
Az elmúlt évekből számtalan példa mutatja, hogy Orbán Viktor gyakran elmegy a falig, mielőtt visszafordulna. A jelek szerint az EU-val és a nyugati partnerekkel, szövetségesekkel való szembehelyezkedésben még nem látja a falat az orra előtt.
Moszkva honorálja a magyar kormány barátságát
Ahogy említettük, Magyarország gazdaságilag egyetlen téren függ Oroszországtól: ez az energia. Az ország gázellátásának nagy része orosz forrásból származik, a kőolajellátás orosz forrásból származik, a hazai áramtermelés gerincét adó paksi atomerőmű fűtőanyaga orosz forrásból származik. Az orosz állam és vállalatai eddig teljes mértékben teljesítették a magyar állammal és vállalataival szembeni kötelezettségeiket. Szijjártó Péter külgazdasági miniszter épp szeptember 28-án jelentette be, hogy megérkeztek az erőmű új fűtőanyag-szállítmányai, a gázszállítások gond nélkül zajlanak, a Mol gond nélkül vásárolja az orosz olajat százhalombattai és pozsonyi finomítójába.
A hosszú távú gázszerződés keretében magyar részről a földgázbeszerzéset bonyolító MVM pedig október 3-án jelentette be: halasztott fizetési lehetőséget kapott az orosz állami Gazpromtól. Ez azt jelenti, hogy az éppen importált gáz árát csak egy meghatározott plafonig kell kifizetni, a plafon fölötti részt pedig csak hat hónappal később. Ez nagy segítség az MVM-nek, az importár ugyanis a holland gáztőzsde (TTF) áraihoz van kötve. (Ami egyébként egyben azt is jelenti, hogy Magyarország nem kedvezményes, hanem nagyon is piaci áron vásárolja a gázt Oroszországból.) A tőzsdei árak azonban nem csak, hogy jelentősen megemelkedtek – jelentős részben a háború, illetve Moszkva energiapiaci játszmázásai miatt – de rendkívül volatilisek, vagyis nagy kilengéseket mutatnak. Így az MVM-nek hatalmas és folyamatosan ugráló összegeket kell előteremtenie, hogy folyamatosan fizetni tudjon a Gazpromnak. Ráadásul euróban, miközben a forint árfolyama folyamatosan és jelentősen romlik – az energiaimport költsége annyira jelentős, hogy a teljes magyar nemzetgazdaság folyó fizetési mérlegét felborította, az állam egyértelműen devizahiánnyal szembesül.
A halasztott fizetés nem jelenti, hogy kevesebbet kellene fizetni a Gazpromnak, az MVM pénzügyeinek folyó menedzselését azonban jelentősen megkönnyíti, kiszámíthatóvá teszi a számvitelét.
Ez nem kis szó, Oroszország nem csak azért – bár elsősorban természetesen azért – vált megbízhatatlan állammá, mert lerohant egy szomszédos országot, hanem mert újabban nem teljesíti szerződéses kötelezettségeit. A gázszállításokat több európai partner felé nem teljesítik, sőt a Németországba vezető Északi Áramlat vezetéket mondvacsinált okkal leállították. (Az, hogy ki követett el robbantásos szabotázsakciókat a vezeték ellen, egyelőre rejtély.) Fontos hangsúlyozni, hogy a szenet leszámítva semmiféle orosz energiahordozót nem érintenek szankciók: az olajembargó még nem lépett hatályba (és Magyarország kivételt kapott alóla), a gázra pedig csőben sincs korlátozás. Az oroszok nem azért nem teljesítik a kötelezettségeiket, mert nem tudják, hanem mert nem akarják. Vagyis nem igaz, amit a magyar kormány és személyesen a miniszterelnök állítanak, hogy a szankciók feloldása megoldaná az energiaválságot.
Az, hogy Magyarország még kap gázt, vélhetően nem független attól, hogy a magyar kormány mind belföldön, mind az uniós politikában Moszkva-barát álláspontot képvisel – méghozzá nagy elánnal. Így nem lehet állítani, hogy ennek a Moszkva-párti politikának ne lenne eredménye.
Ha Moszkva Magyarországgal szemben is ellenségesen viselkedne, annak nagyon súlyos következményei lennének, különösen rövid távon. Magyarország az unió orosz gáznak egyik legjobban kitett országa, orosz import nélkül komoly fogyasztási korlátozásokra lenne szükség. A Mol finomítóiban az orosz olaj(keverék) pótolható más forrásokból, de nem egyszerűen, nem gyorsan, nem olcsón, és nem a jelenlegi mennyiségben. Ha esetleg valami „műszaki” okból a Mol nem jutna orosz olajhoz, akkor a mostaninál sokkal súlyosabb ellátási gondok lennének, a 480 forintos literenkénti hatósági ármaximum egy pillanat alatt fenntarthatatlanná válna.
Mindezért a Fidesznek – akármennyire is bebetonozta magát a hatalomba – nagyon komoly belpolitikai árat kellene fizetnie.
A paksi fűtőelemek jelentenék a legkisebb gondot, az erőmű több évre elég készlettel rendelkezik, és az amerikai Westinghouse képes a Pakson is üzemelő VVER-440-es reaktorokhoz üzemanyagot gyártani.
Az orosz kapcsolatnak nincs jövője
A magyar kormány vélhetően – remélhetőleg – nem annyira naiv, hogy ne számolna reális lehetőségként azzal, hogy Moszkva Magyarországgal szemben is elkezd ellenségesen fellépni, kötelezettségeit nem teljesíteni. Moszkvának ez alapvetően nem érdeke, hiszen Magyarországgal kiválóan demonstrálhatja, hogy jól jár, aki jóban van vele. Plusz a magyar kormány aktívan bomlasztja az uniós egységet, ami szintén érdeke Moszkvának.
A magyar kormány vélhetően – remélhetőleg – azzal is tisztában van, hogy az EU–Oroszország diplomáciai-gazdasági kapcsolatok a következő években nem fognak normalizálódni. Lehet Moszkva-barát politikát folytatni, de Moszkva a következő években sem lesz megbízható partner. Ráadásul ahogy a szankciók lassan kifejtik hatásukat és erodálják az orosz gazdaságot – mert az sem igaz, hogy a szankciók Európának jobban fájnának, mint Oroszországnak – Moszkva puszta fizikai képességei sérülnek arra, hogy teljesítse kötelezettségeit. A gázkitermelés, gázkereskedelem, atomerőmű-építés stb. mind rendkívül technológiaintenzív tevékenységek, és Oroszország nem rendelkezik az ezekhez szükséges technológiákkal. Nyugati technológia nélkül Oroszország nemhogy egy atomerőművet nem tud megépíteni, de egy gázvezetéket sem – sőt ami azt illeti, blokkolásgátlót sem képes szerelni az autóiba. Lehet persze alapozni a Paks II-nek – Szíjj László Duna Aszfaltja köszöni a megbízást –, de majdhogynem nulla a valószínűsége, hogy a Roszatom népes lenne felépíteni az erőművet.
A kormány Moszkva-barát politikája nemhogy hosszú, de középtávon is teljesen értelmetlen és fenntarthatatlan. A probléma, hogy a kormány ezen az irányvonalon nemhogy finomítana, de teljes svunggal egyre mélyebben rohan bele, miközben Moszkva ugyan a baráti-semleges viszonyulást nyilván értékeli, de vélhetően a Kremlben sem elvárás, hogy a magyar állami és kormánypárti média még az orosz állami médiánál is keményebb orosz propagandát toljon.
Rövid távon a Moszkva-barát politikának vannak gazdasági előnyei – még jön a gáz – és a jelek szerint a kormány (Orbán Viktor) úgy ítéli meg, ezek a rövid távú érdekek egyelőre fontosabbak a közép- és hosszú távú realitásoknál.
Minimális esély van rá, hogy fordul a széljárás Európában
A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Moszkva-barát politikából előbb-utóbb ki kell jönni, és a kormány minél később lát neki ennek, annál nehezebb lesz. Annál nehezebb lesz új irányba állítani a belföldi propagandát, elhitetni a közvéleménnyel, hogy mi mindig is Oroszország ellen voltunk, és az uniós partnereket, nyugati szövetségeseket is nehezebb lesz meggyőzni, hogy a magyar kormány nem Putyin trójai falova.
Márpedig aki azt gondolja, hogy Magyarország számára van élet az EU-n kívül: hát nincs. Hiába erősödtek a keleti kapcsolatok, Magyarország külkereskedelmének túlnyomó többségét az uniós országokkal bonyolítja, a legnagyobb beruházók uniós országok. És ami nagyberuházás keletről érkezik, az csak azért jön, mert Magyarország uniós tag. A kínai CATL vagy a dél-koreai SK világviszonylatban is nagynak számító gyárai nem a 10 milliós, gyenge vásárlóerővel rendelkező magyar piacot célozzák, hanem a teljes uniót, elsősorban a tehetősebb nyugati felét. Ha Magyarország nem tagja az uniónak, és nem fér hozzá akadálytalanul az uniós piachoz, akkor semmi értelme itt gigagyárat működtetni, az uniós országok bármelyike szívesen látja ezeket a beruházásokat, a környező országokban pedig a bérszínvonal is hasonló.
Némi esély van rá, hogy az európai közvélemény belefárad a szankciókba, a politikusok pedig rákényszerülnek azok enyhítésére – adva, hogy Magyarországon kívül a többi uniós országban egy választás nem puszta formalitás, amit a kormánypárt borítékolhatóan megnyer. Ez a magyar kormány (Orbán Viktor) számára hatalmas győzelem lenne, még akkor is, ha a szankciók valamilyen fokú enyhítését egyáltalán nem követné a gazdasági kapcsolatok normalizálódása Moszkvával. A magyar kormány (Orbán Viktor) mondhatná, hogy ő már régen megmondta. Továbbá önmagát nagyobbnak mutatva úgy tehetne, mintha ráhatása lett volna az uniós politika változására. Egyelőre azonban nem úgy tűnik, hogy változna a széljárás.
