A korábban ügynökként is dolgozó Dinnyés Józsefet is megfigyelték
Mint azt a Nyilván tartottak című 2005-ös kötetében Szőnyei Tamás feltárta, Dinnyés nemcsak megfigyelt volt, hanem maga is írt titkosszolgálatnak jelentéseket. 1976 és 1979 között „Deák” fedőnéven jelentett a Belső Elhárításnak. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁSZTL) minapi posztja megerősíti a Szőnyei-kötet azon állítását is, hogy a zenész jelentéseiben csak általánosságok szerepeltek, konkrét személyekről semmit nem jelentett, egy kivétellel, amikor budapesti festők szerepelnek a jelentésében, többek között a közelmúltban elhunyt Bak Imre, a Levéltár most az őt érintő jelentés szövegét is nyilvánosságra hozta.
Az ÁSZTL mostani posztjának apropója az, hogy szinte napra pontosan 40 évvel ezelőtt készült egy olyan jelentés, amelyből kiderül, hogy – a már akkor 4 éve a titkosszolgálatoktól „elbocsátott″ – Dinnyés arról beszélt egy őt megfigyelő ügynöknek, hogy már látta a Beszélő 4. számát. A Veszprém megyei RFK napi operatív információs jelentése így folytatódik:
Elmondta továbbá, hogy címére eljuttatnak minden hasonló kiadványt, ugyanígy minden petíciót aláírásra. Legutóbb Erdély kérdésében írt dokumentum aláírására is felkérték Kocsis Zoltán zongoraművész köréből, de ő nem hajlandó ilyen anyagot aláírni.
Az 1948-ban született Dinnyés József 2021-ben halt meg. 2019-ben a Blikknek tagadta, hogy behódolt volna a beszervezésnek. „Megkerestek, és az elhárítás tisztje le is ült velem beszélgetni. Most is büszke vagyok arra, hogy abban a léleknyomorító rendszerben is a legbátrabb tűrtek közé tartoztam” – mondta akkor. Dinnyés a lapnak beszélt arról is, hogy a rendszerváltás után több besúgója is megtalálta: „Az a nyugdíjas tanárember maradt meg leginkább az emlékezetemben, aki elmondta, rengeteg előadásomról kellett jelentést írnia, de rosszat nem írt soha.”
A Levéltár elővett egy 1983-as interjút is, amelyet az előadóművész a Kritika című folyóiratnak adott, és amelyben a hatalommal való kapcsolatáról is beszélt:
„Én politikai magatartásommal eljutottam odáig, hogy országos vezetőkkel beszélhetek. Ez azonban az én személyes ügyem. Igazán akkor hasznos, előrevivő az, amit csinálok (és rajtam kívül még sokan csinálnak), ha arra csábítja a fiatalokat, hogy ők is törjék a fejüket: vajon hogyan kerülhetnének párbeszédbe a „hatalommal”. Természetesen nem arról van szó, hogy mindenkinek az ország vezetőit kell megkeresnie, sokkal inkább arról, hogy egy középiskolában tanuló diák megtalálja azt a módot, ahogyan tanáraival párbeszédbe tud majd elegyedni.
[...]
Azok közé a szerencsés emberek közé tartozom, akik már nagyon korán azt csinálhatták, amihez kedvük volt. A személyes szabadság nagyon jó dolog, de csak eszköz. Azt a fajta irányzatot, amelyet én képviselek, másként nem lehetne hosszú távon fenntartani. A viszonylagos függetlenség tehát olyan eszköz, amely annak érdekében van, hogy az ország legkülönfélébb pontjain ott lehessek és amiben tudok, segítsek.”
Dinnyés Józsefet 2018-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
