A hibáink felvállalása segít az egymásra találásban
Kemény cím, nem hagyja érintetlenül az olvasót. Ez volt a cél?
Ha úgy érted, hogy hatással legyen az olvasóra, akkor igen. Ez egy generációs történet, és azért lett ez a cím, mert manapság sokan küzdenek a hozott mintákkal, azzal, hogyan tudnának a családi örökségen változtatni, és a szülőkhöz fűződő kapcsolat ebben a kérdésben megkerülhetetlen. De a regénynek nem ez a szakítás a végkicsengése. A Nem vagy többé az apám az egymásra találásról is szól, mert bármire is bukkanunk a múltban, a szülő-gyerek kapcsolatot nem lehet végérvényesen elvágni.
A történet a rendszerváltás idején kezdődik, ekkor válik kamasszá a főszereplő, Eszter. Átéli azokat a pillanatokat, amikor még úgy tűnik, minden jó irányba változhat, majd az olvasó nyomon követheti a csalódásokat is. A könyv mintha arra keresné a választ, milyen minták működtek és működnek ennek a sok csalódásnak a hátterében.
Szerettem volna megmutatni, hogyan lehet egy teljesebb élet felé elindulni egy nehéz gyerekkor után, másrészt pedig azt, hogy ennek a diszfunkcionális mikrokörnyezetnek mennyiben van köze ahhoz, ahogyan a magyar társadalom működik.
Sok fontos témát érint a könyv, például a férfi-nő viszonyt. Szerinted erre volt hatással a rendszerváltás?
Hosszú távon egészen biztosan, mert a szocializmus alatt az „egyenjogúság” csak egy zászlóra tűzött szlogen volt. A szüleim generációja – a nők többségét is beleértve - a mai napig nem érzékeli a mélyben működő egyenlőtlenségeket, miközben ők is elszenvedték az ebből fakadó problémákat. A rendszerváltás utáni gazdasági változások felforgatták a hagyományos nemi szerepeket, és ez átalakította a férfi-nő kapcsolatot, szétrobbantott házasságokat, mint a regényben lévő családét is. A könyvben a klasszikus nemi szerepek és az ehhez kapcsolódó játszmák béklyóba kötik az embereket, és ellehetetlenítik azt, hogy közel kerülhessünk egymáshoz. Mindez nagy mértékben meghatározta a történet főszereplőjének önmagába és a világba vetett hitét. Eszternek ezt a belső stabilitást kell újra megtalálnia ahhoz, hogy „normális” életet tudjon élni.
Itt jön a második érintett téma, ez pedig a kibeszéletlenség, az őszinte kommunikáció teljes hiánya.
Ha valakinek az a legfontosabb, hogy fenntartsa a tökéletes férfi, férj, apa vagy anya, feleség képét, az minden eszközzel igyekszik a saját tetteit érő kritikát elhárítani, és ez is hozzátartozik a nemi szerepelvárásokhoz. „Én vagyok a férfi vagy az apád, hogy mersz megkérdőjelezni?” De ugyanez a nőknél is: „Az anyád vagyok, fogadj el, még akkor is, ha szenvedést okozok neked” satöbbi. Egy ilyen közegben mindenki borzasztó magányos lesz, nem tudják a kialakuló konfliktusokat feloldani, aztán egyszer csak minden felrobban.
Szerinted ez gyakori probléma? És ha igen, mi lehet az oka?
Én ezt egy alapvető problémának látom. Az alá-fölérendeltség, a nem-demokratikus működés meghatározza a világunkat az élet számos területén, a családtól a munkahelyeken át a politikáig. Egy friss felmérés például épp azt mutatta, hogy a magyar lakosság mennyit szenved a munkáltatónak való kiszolgáltatottságtól, hogy a mostani tanársztrájkról ne is beszéljünk. Egyébként ennek a történetnek a főhőse is tanár lesz, ő is küzd a szabadságért, csak egy másik ügyben. De persze ez nem újkeletű dolog, ebben éltünk évszázadok óta, de mára azzal kell szembesülnünk, hogy nem tudtunk ezeken a mintákon változtatni. A nagyszüleink a kommunizmusban úgy szocializálódtak, hogy nincs visszadumálás a munkahelyen, és így működött a család is. Sajnos ma már kezdünk ugyanide visszacsúszni, és tévedés azt gondolni, mindez nincs hatással a családok működésére, az emberi kapcsolatokra. Az „én megmondom és te úgy csinálod” metódus ugyanígy beeszi magát a szülő-gyerek viszonyba is, és izolálja az egyént.
Végül a megbocsátás kérdését járja körül a könyv. A sokkoló cím a regény végén feloldást nyer. Van jó recept a megbocsátásra?
A megbocsátáshoz az kell, hogy aki hibát követett el, azt tudja mondani, hogy elismerem. A könyv néhány szereplőjének abban a szerencsében van részük, hogy ezt megélhetik. Szerintem nincs ennél nagyobb ajándék, mert csak így lehetséges feloldani a magányt és egymásra találni.
Varga Viktória
A szerző fotóját Peka Virág készítette.
