"A harkivi áttörés egy kolosszális orosz katonai hírszerzési kudarc"
A War on the Rocks biztonságpolitikáról, stratégiáról és külügyekről szóló elemzések és viták platformja. Az oldalon katonai és biztonságpolitikai szakértők – köztük volt katonák – publikálnak írásokat olyan témákban, mint a orosz–ukrán háború, vagy éppen az amerikai tengerészgyalogosság közelgő reformja. Rendszeresen megjelenő podcastjukban Michael Kofmannel, a CNA – ez egy nagy múltú amerikai nonprofit kutatási és elemző szervezet – kutatási programigazgatójával elemzik az orosz–ukrán háború aktuális állását.
Kofman szakterülete Oroszország és a volt Szovjetunió, azon belül az orosz fegyveres erők, katonai gondolkodás, képességek és stratégia. Az amerikai szakértő az utóbbi időben meghatározó alakja lett a háborút elemző katonai és biztonságpolitikai közösségnek, munkáját és meglátásait gyakran szemlézik külföldi lapok. A szeptember 12-i War on the Rocks podcastben Ryan Evans, az oldal alapítója beszélget Kofmannel az ukrán fegyveres erők harkivi áttöréséről, az orosz hadsereg strukturális problémáiról, és a lehetséges folytatásról.
Az utóbbi napokban a legtöbb elemző afelé hajlott, hogy az ukrán hadsereg által délen, Herszon környékén indított ellentámadás csupán elterelés volt, míg a valódi áttörés északon, Harkivnál zajlott, ahol az ukrán csapatok egy Ciprus szigetének vagy Pest megyének megfelelő területet, nagyjából 6 ezer négyzetkilométert foglaltak vissza a megszálló erőktől pár nap leforgása alatt. Kofman nem ezen az állásponton van, szerinte a herszoni ellentámadás nem egy csel volt, bár mindenképpen működött cselként is. Szerinte a herszoni ellentámadás egy hosszabb távú terv része, az ukránok itt nem mennek fejjel a falnak, mert az óriási áldozatokkal járna, inkább arra törekednek, hogy az orosz csapatokat különböző stratégiai csomópontok és lőszerraktárak kitartó bombázásával olyan helyzetbe hozzák, hogy képtelenné váljanak a megszállás fenntartására a térségben.
A harkivi támadás ezzel szemben ambiciózusabb volt, kihasználták, hogy az orosz hadvezetés a jobban felszerelt erőit Herszon környékére csoportosította át (az orosz csapatok a Harkiv–Herszon távot Kofman becslése szerint 1-2 hét, míg az ukránok 1-2 nap alatt tudják megtenni), ami gyengítette a pozícióikat Harkiv környékén. Kofman szerint az ukrán csapatok menetelése az északi fronton elképesztően gyors volt, valószínűleg még a parancsnokaikat is meglepte. Az ottani pozíciókat védő orosz erők a jelek szerint több esetben nem is az orosz hadsereg katonái voltak, hanem Rosgvardia (az Oroszországi Föderáció Nemzeti Gárdája) egységek, vagy a „Luhanszki Népköztársaságban” mozgósított személyek. Utóbbiakról Kofman azt mondta, hogy nem éppen a legjobban felszerelt, legmotiváltabb részéhez tartoznak a megszálló erőknek („not the cream of the crop, more like the bottom of the barrel”).
Az ukrán sikert alapvetően a létszámbeli fölény okozta, állítja Kofman. A szakértő ezt a kérdést tartja a legmeghatározóbbnak, és mióta kitört a háború, azt hangsúlyozza, hogy az orosz hadsereg azzal, hogy a békebeli haderejét felhasználva, vagyis szerződéses katonákkal próbálja meg térdre kényszeríteni Ukrajnát, anélkül, hogy legalább részlegesen mozgósítana, képtelen lesz megnyerni a háborút. Teljes mozgósításra pedig szerinte nem is képesek.
Az utóbbi hónapok legnagyobb kérdése volt, hogy képes lesz-e az ukrán hadsereg kamatoztatni a számbeli fölényét és a Nyugattól kapott katonai segítséget. Ehhez rengeteg katonát kellett nyugati fegyverek használatára és komplex katonai műveletek végrehajtására kiképezni, ami a jelek szerint sikerült az ukránoknak. Az utóbbi hónapok anyagháborújában az oroszok rendkívüli módon elfáradtak, rengeteg embert és lőszert áldoztak fel minimális területi nyereségekért, miközben egyáltalán nem tudtak odahaza érdemben toborozni, a szerződésesek pedig nem hajlandóak megújítani lejárt szerződéseiket, amitől az oroszok nem tudják a csapataikat rotálni. Utóbbi rendkívül fontos lenne, különösen, hogy az Ukrajnában harcoló orosz haderő mindössze 80-100 ezer fős – hangzott el a beszélgetésben.
Kofman kiemeli, hogy a harkivi áttörés egy kolosszális katonai hírszerzési kudarc is egyben. Annak ellenére, hogy orosz katonai elemzők közül is sokan beszéltek egy lehetséges harkivi ellentámadásról, a katonai hírszerzés látszólag egyáltalán nem számított az akcióra, teljesen váratlanul érte a térségben állomásozó orosz csapatokat a támadás – ebben a háború kezdeti szakaszára emlékeztetnek a mostani fejlemények.
Michael Kofman szerint egyértelmű, hogy a Donbasz elfoglalása, ami az oroszok stratégiai célkitűzése volt, jelen állás szerint megvalósíthatatlan. Kupjanszk elfoglalása ukrán részről talán még Izjum visszaszerzésénél is meghatározóbb fejlemény, abból a szempontból, hogy Kupjanszk vasúti logisztikai csomópontként nagyon fontos volt az oroszoknak. A Harkiv megye megszállt területeit felügyelő Nyugati Katonai Körzet – ami nem mellesleg az az alegysége az orosz hadseregnek, amely egy esetleges NATO-támadástól volt hivatott megvédeni az országot – tulajdonképpen teljesen megsemmisült. A háború kezdeti szakaszában is borzasztóan teljesített ez a Katonai Körzet, és idővel még inkább degradálódott.
Kofman úgy számol, hogy a mostani vereségek nagyjából 6 hónapra teszik sebezhetővé az orosz hadsereget, ami nem jelenti azt, hogy stratégiai összeomlásra lehetne számítani orosz oldalon, de azt mindenképpen igen, hogy az ukránoknál van a kezdeményezés. Mindemellett a „Luhanszki Népköztársaság” Oroszországhoz való csatlakozásáról szóló népszavazást is sikerült ellehetleníteniük az ukránoknak, ami szintén óriási siker, a tervezett népszavazásban ugyanis komoly politikai kockázatot látott Kijev.
Az ukrán ellentámadás eredményessége a nyugati támogatás szempontjából is vízválasztó, Ukrajna ezentúl alappal érvelhet amellett, hogy ha a Nyugat továbbra is megadja neki a szükséges támogatást, akkor „be tudja fejezni a melót”. A Kreml számára is vége van a háború második szakaszának, a március-április óta tartó anyagháborúnak, valamin változtatniuk kell. Kofman úgy ítéli meg, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hisz abban, hogy Oroszország meg tudja nyerni a háborút azzal, hogy a tűzérségi fölényét kihasználva lassan felmorzsolja az ukrán ellenállást, az elemző azonban ezt a forgatókönyvet nem tartja reálisnak. Ugyanakkor a katonai döntések alapvetően politikai döntések, katonai szempontból az egész háború elhibázott, és ezt minden bizonnyal tudja az orosz katonai vezetés is – teszi hozzá Kofman.
Az atomfegyver bevetését továbbra sem tartja reálisnak az elemző, szerinte Putyin érzékeli, hogy ez egy vörös vonal (különösen az Egyesült Államok szemében), amit nem szabad átlépnie. És mivel az eddigi, „árnyékmozgósítás" eddig sem volt elég, egyre kevesebben jelentkeznek önként a hadseregbe, Putyinnak muszáj lenne legalább a részleges mozgósítást elrendelnie, ha eredményeket akar. Ez azt jelentené, hogy köteleznek állampolgárokat arra, hogy belépjenek a hadseregbe, ahelyett, hogy csak rengeteg pénzt ajánlanak vagy fenyegetőznek. Az látszik, hogy az utóbbi időben folyamatosan frissíti az orosz hadsereg azt az adatbázisát, amiben a besorozható férfiak tartózkodási helyét és képességeit listázza, azaz kezdik feltérképezni, hogy hol vannak azok az emberek, akikre szükségük lehet. Azonban ha Putyin el is rendeli a részleges mozgósítást, az új katonákat ki kell képezni, fel kell szerelni, és valakinek később vezetnie is kell majd őket. Kofman becslése szerint egy ilyen mozgósítás hatásait legkorábban a jövő év elején lehetne érzékelni.
Nyitóképünkön az ukrán hadsereg előrenyomul a frontokon az ukrajnai Harkiv északkeleti területein 2022. szeptember 08-án. Fotó: AFP / METIN AKTAS
