A háború kitörése óta immáron harmadjára váltanak stratégiát az oroszok
Geopolitikai szinten Moszkva stratégiája változatlan 2014 óta, ki akarja terjeszteni az ellenőrzését Ukrajna fölé. Ezt 2014 és 2021 között felforgatással, káoszhintéssel próbálta elérni, majd 2022-ben a nyílt háború eszközéhez nyúlt – derül ki a brit védelmi minisztérium összefoglalójából.
Innentől kezdve a stratégiai tervezés a geopolitkai szint mellet kapott egy háborús szintet is, itt viszont már jóval kevésbé látszik következetesnek az orosz vezetés. Először az ország teljes elfoglalását tűzték ki maguk elé, ezt igazolják a háború első hónapjai, amikor Ukrajnát több oldalról támadták egyidejűleg, harcok folytak délen, keleten, északkeleten és északon, a főváros, Kijev közvetlen közelében is.
Aztán 2022 áprilisára a Kremlben rádöbbentek, hogy a kitűzött cél jelenleg elérhetetlen a számukra, ekkor fordítottak egyet a stratégián, és onnantól kezdve a Donbasz meghódítását jelölték meg prioritásként az orosz hadvezetésnek, aminek a következménye egy hónapok óta tartó, sebességében és jellegében sok szempontból az első világháború mechanikus húsdarálóira emlékeztető lövészárok-háború lett.
Mostanra olybá tűnik, hogy az oroszok ismét váltottak egyet a stratégián, elemi számtanpéldává redukálták a háborút, azaz a fókuszukban mostantól az ukrán haderő kivéreztetése áll, és nem a területszerzés. Nagy valószínűséggel már Moszkva is hosszú háborúra tervez, és úgy gondolja, hogy az orosz és az ukrán populáció és erőforrások közötti lényeges különbség előbb-utóbb érvényesülni fog, és ennek következtében az ukránoknak törvényszerűen előbb kell kifáradniuk, mint az oroszoknak.
Persze ehhez érdemes hozzátenni, hogy az új terv rövid távon sem fog működni további mozgósítások nélkül, így igen valószínű, hogy hamarosan hallani fogunk erre vonatkozó bejelentéseket.