A gyermeki hit alapja, hogy a világban rend van
A mesei csoda megkérdőjelezhetetlen elfogadása a gyermek mágikus világképében gyökerezik. A mese pontosan azon a nyelven szólítja meg őt, amelyen maga is gondolkodik: felnagyítja a dolgokat, szereplői szélsőségesek, és bármilyen vágy teljesülése lehetséges ebben a keretben.
A mese szélsőséges és leegyszerűsített szituációkat mutat, amelyek nagyon könnyen átláthatók. A gyermeki hit alapja, hogy a világban rend van, és ha a harmónia megbomlik is, előbb-utóbb helyreáll. Ugyanez történik a mesében is: a jó végkifejlet megjósolható, a feszültséget az előre nem látható események adják, így válik a mese feszültségteremtővé, egyben feszültséglevezetővé is.
Hol volt, hol nem volt
A mesei optimista világkép és a gyermek vágyai egymásra rímelnek, a mesei vágyteljesülést nem akadályozzák sem természeti törvények, sem időbeli vagy térbeli korlátok. Minden lehetséges, mindenné át lehet változni. A végletek nemcsak a jellemekben jelennek meg, hanem a helyszínekben és az arányokban is. Mózes című művében Sigmund Freud ezt nevezi „a gondolat mindenhatóságának”. A gyermek bár tudja, hogy a dolgok a valóságban nem így vannak, mégis elfogadja az irracionalitást az „elvarázsolt tudatnak” köszönhetően.
Mindezt a mesei kettős tudat segíti elő, ami a játékban is megjelenik. A játék és a mese segítségével a gyermek átalakíthatja a valóságot, és annyit épít be a világból a saját személyiségébe, amennyire pillanatnyilag szüksége van. A mesében a feszültség levezetése a képzeletben történik, és a mozgás akadályozott, a játékban viszont a cselekvés a feszültséglevezető. A játék cselekvő, utánzó – a mese passzív, képzeletbeli beleélést kíván, a játékot csinálja, a mesét hallgatja a gyermek. A meseélmény során a gyermek tudja, hogy mindaz, ami a mesetörténetben zajlik, irreális, mégsem kételkedik benne.
A mesei kettős tudat segíti az átmenetet a valóságból a fantáziába, és onnan a visszatérést a valóságba. Ezt szolgálják a kezdő és befejező formulák (Hol volt, hol nem volt…, Aki nem hiszi, járjon utána), az időbeli és térbeli távolítás (az Óperenciás tengeren is túl) valamint a tipikus mesei fordulatok.
Kétpólusú világ
A mese azt az üzenetet hordozza, hogy az életben a legkisebb, a leggyengébb is boldogulhat, amivel a gyermek kompenzálhatja kicsiségét, életkori helyzetéből adódó kiszolgáltatottságát, s ez számára reménykeltő. A mesében azáltal nyílik lehetősége saját esetlenségének kompenzálására, hogy képzeletben azonosul a mesehőssel.
A legkisebb fiú, aki a leghátrányosabb helyzetből indul, a gebéből táltossá lett paripájával legyőzi a leküzdhetetlennek látszó akadályokat, és elnyeri a királylány kezével együtt a királyságot is. Ez a veszély és a megmenekülés motívumában is megjelenik, mivel a főhős a saját belső tulajdonságai és a segítőtársak, a csoda révén, a mesei igazságszolgáltatásnak köszönhetően mindig megmenekül.
Életkori sajátosság, hogy az óvodáskorú gyermek nem tudja megkülönböztetni az átmeneteket, a különböző fokozatokat, nem érti az ambivalenciát. Az 1962-ben elhunyt Henri Wallon francia neuropszichiáter szerint az ellentétek preferenciája fejlődési jelenség. A gyermek csak a feltűnő eltéréseket tudja érzékelni, emiatt jelenik meg a mesékben az égigérő fa, az óriás és a törpe, mivel a gyermek is ugyanilyen kétpólusú világban él. A meseszereplők típusokat képviselnek: vagy jók vagy rosszak, a tulajdonságok nem keverednek. A szélsőséges mesealakok pontosan megfelelnek a gyermeki gondolkodásnak, a bonyolult, többdimenziós szereplőket még nem értenék meg.
