„A bűnöm az, hogy eddig húztam” – egy családját titkoló magyar katolikus pap mutat rá, hogy mennyire meghaladott a cölibátus
Polgár Róbert katolikus plébános életének talán legnehezebb időszakában kezdett forgatni Vízkelety Márton és Ugrin Julianna rendezőpáros. Jókor csatlakoztak rá a Murakeresztúron szolgáló, erdélyi származású pap történetére, aki A döntés című filmben éppen mérlegre teszi a papi hivatását és a titkolt családi életét.
Polgár Róbert évek óta párhuzamos életet él, egyfajta tudathasadásos állapotban tengeti napjait: a templomban, a plébánián, a hívek előtt titkolnia kell, hogy odahaza három gyerek és a párja várja őt, otthon pedig nem papként, hanem civil édesapaként kell helytállnia. Persze, valójában ez a kettős, a katolikus egyház szabályai szerint egymásnak tökéletesen ellentmondó, sőt egymást kizáró identitás, és a hozzájuk kapcsolódó létforma nem futtatható sokáig egymás melletti vágányokon, az egyiken az élet szükségszerűen lemarad, mert elhanyagolják.
Polgárnál egyértelműen a családapa-én szenvedi meg jobban az árnyékéletet; a férfi nem tud annyit jelen lenni szerettei körében, mint amennyit szeretne, kimarad a gyereknevelés tetemes részéből, az ünnepekkor távol kell lennie a családtól, és az estéinek nagyrésze is az otthon melege nélkül telik el.
És akkor itt muszáj máris a fekete levessel kezdeni: az egyik probléma A döntéssel mint filmélménnyel, éppen az, hogy ezt a két lét közötti borzasztó nagy feszültséget nem építi fel. A nézők pont azt akarnák látni, hogy mennyi belső vívódással, nehéz és/vagy kellemetlen szituációval teli egy ilyen mindenre kiható hazugságon alapuló élet menedzselése, hogy mikor, hol, milyen áldozatokat kell hozni ahhoz, hogy az egyik és a másik oldal is fenntartható legyen.
A filmben nincsenek, vagy nincsenek jól ábrázolva azok az éles helyzetek, amikor a két identitás szembekerül egymással, vagy amikor a nyilvánosság számára esetleg derengeni kezd valami a háttérben takargatott, másik személyiségből és életformából. Nem láthatjuk, hogy milyen a karácsonyt egyedül tölteni a paplakban, nem tudjuk meg, hogy a gyerekek mit mondanak az óvodában, hogy mivel foglalkozik az apjuk, és csak sejtjük, de nem látjuk, hogy a párját az emberek előtt letagadni kényszerülő anya hogyan oldja meg három gyerekkel a mindennapokat, mert a férfi hivatása miatt az szóba sem jöhet, hogy a háztartással, neveléssel járó terheket igazságosan felosszák egymás között.
© VERZIÓ - Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál
Nem a szemünk előtt válik a helyzet tarthatatlanná, hanem Róbert atya és az anya elbeszéléséből derül ki: a súlyos titkot egyre nehezebb cipelni. A főszereplő beszél ugyan arról, hogy mennyire fáj neki a gyerekei hiánya; az, hogy az egyhetes hittantáborba nem hozhatja el a lányait; hogy a legkisebb gyerekkel alig volt még közös élménye, de ettől még elvesz a befogadói élményből, ha egy konfliktus csak el van mondva ahelyett, hogy megmutatnák.
Így aztán nem spoilerezünk el semmit, ha eláruljuk: Róbert atya nagyjából a film felénél arra az elhatározásra jut, hogy a családi élet békessége mellet teszi le a voksát, a püspöknél pedig a felmentését kéri. A film készítői nem a döntésig vezető rögös út bemutatását vállalták, a végén a nagy csattanóval, de a filmjük által mégis belenézhetünk a mérleg egyik és másik serpenyőjébe is.
Az egyikben a család van, a másikban viszont a plébánosnak a nyájat összetartó ereje, egy, a paphoz nagyon ragaszkodó közösség, a szakmai elégedettség. A papot a falu apraja-nagyja rajongással szereti, mivel Róbert atya lelkiismeretes munkát végez, kijárja, amit egyházi emberként ki lehet járni a község felvirágoztatása érdekében. Jóban is van helyben mindenkivel, tagja a falubeli futballcsapatnak, és kiderül a filmből az is, hogy a fiatalokat is meg tudja szólítani, sokan kizárólag az ő személye miatt járnak misére. Polgár Róbert pontosan az a hivatását profin végző ember, akire nagy szüksége van, és lenne a jövőben is az egyháznak. Jól végzi a munkáját, és szereti is azt, amit csinál, így távozásával sokat veszíthetnek a helyiek, de az egyén kiteljesedéséhez szükséges misszióról való lemondással ő maga is.
© VERZIÓ - Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál
Karrier vagy magánélet? Sok mindenki életében dilemmát okoz a kettő közötti egyensúlyozás, és a karrier egyértelmű választása egy párkapcsolatban vagy egy családban általában a másik fél szakmai életének háttérbeszorulásával jár, hiszen akkor annak kell többet belefektetnie a kapcsolatba és/vagy az otthon nyugalmába, hogy az fennmaradjon. Róbert atya és a Polgár család helyzete ilyen értelemben egy általánosabb problémáról is szól, amelyhez talán mindannyian tudunk kapcsolódni. Főszereplőnk esetében a gond csak az, hogy valójában itt nem az egyensúlyozás a kérdés, itt elvágólagosan kellene az egyik vagy a másik opció mellett dönteni.
Sajnos nincs ott egy rejtett kamera, amikor Róbert atya kitárulkozik az elöljárójának, beszámol rejtegetett magánéletéről a püspöknek, és nem ismerünk meg más, hasonló cipőben járó papokat. Továbbá a film nem tekinti feladatának, hogy a cölibátus problematikáját sok oldalról járja körbe, tehát nem esik szó arról, hogy egyébként a papi nőtlenség és a szexuális önmegtartóztatás nemcsak elűzheti a munkájukat jól végző, a társadalom számára hasznos embereket a klérusból, de esetleges bűncselekmények egyik forrása is lehet. Ahogy Perintfalvi Rita teológus fogalmazott egy interjúban: az egyházon belüli szexuális visszaélések egyéni bűnök ugyan, de elkövetésük „mögött rendszerszintű okok húzódnak”, és a cölibátus például a rendszer egyik ilyen alapeleme.
Ugyanakkor a Vízkelety-Ugrin páros dokumentumfilmjének azért mégis sikerül egyetlen ember portréján keresztül rámutatni bizonyos visszásságokra és valahol az egyház képmutatására. A filmből azért említés szintjén kiderül, hogy nem Polgár Róbert az egyetlen katolikus pap, akinek a titkolt családi életéről úgy-ahogy tudott az egyházmegyei vezetés. Mások is szenvednek a kettős élettől, van, ahol az egész család depressziós. „Tanulság a világnak, hogy nem én vagyok egyedül” – mondja egy ponton a lelkész.
Az atya megszegi azt, amire felesküdött, vét a hatodik parancsolat ellen, a saját egyháza pedig el is nézi ezt neki, meg nem is. Hagyják, hogy anyagilag gondoskodjon a családjáról, de kívánatos lenne, ha a család életében minél kevésbé venne részt.
© VERZIÓ - Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál
Tanulságos viszont az is, hogy mindeközben pedig milyen megértő és elfogadó Róbert atyával a saját környezete, az egyházközség képviselőtestülete. Mintha a cölibátus a fejekben már valóban egy meghaladott dolog lenne, csak a merev rendszer tartja még makacsul magát. „Sajnálom, hogy ezt a katolikus egyház még nem látta teljes mértékben be” – kommentálja például a pap egyik kollégája.
Pocskondiázás, kiközösítés helyett inkább köszönetet és hálát kap Róbert atya az elmúlt évek szolgálatáért; és ha a hitelességén csorba is esik, az emberek bizalmát hosszútávon aligha veszíti el. Tudja, hogy amit tett, azzal bűnt nem követett el, „bűnöm az, talán, hogy eddig húztam, és a gyermekeim sírtak, hogy ne menj apa sehova” – ismeri el később.
A döntés, néhány hiányossága ellenére fontos film lett, amely lehetne akár egy vitaindító alkotás vagy olyan mű, amit a cölibátusról és az egyházi működés egyéb fonákságairól még sok inspiráló film követhetne. Elgondolkodtató például, amikor Róbert atya megjegyzi, hogy sokkal jobban, teljesebben tudta volna végezni a munkáját, ha nem kell közben bujkálnia: „ha a családom mellettem lett volna, akkor itt kő kövön nem marad”.
A döntés című filmet a Verzió filmfesztivál keretében még vasárnap (november 13-án), a Toldi moziban vetítik 20:45-kor, majd pedig a film november 24-től az HBO MAX-on és az HBO csatornán is debütál.
