23° Budapest
2025 június 20., péntek
image

A brikett 86, a tojás 79, a vaj 75 százalékot drágult, 140 termék közül egy lett olcsóbb – részletesen mutatjuk, hogyan jött ki a 25,4 százalékos infláció

Minimálisan csökkent, de még így is nagyon magas, 25,4 százalékos az infláció. Persze ezen belül volt sok olyan áru, amelynek az ára 50-80 százalékkal szállt el, és olyan is, amelyé csak 5-20 százalékkal. A KSH részletesen is kiadta, a különböző termékek ára hogyan változott, ezt a felsorolást néztük végig.

A 140 termékcsoport közül, amelyből az inflációt kiszámolják, 17 olyan volt februárban, amelynek az ára több, mint másfélszeresére nőtt az elmúlt egy évben. Ezek közül a legdurvábban dráguló hónapok óta a tankönyv (persze annyi tankönyvet tettek ingyenessé mostanra, hogy a megmaradt kevés kivétel árának változása látszik ezen a számon). A többi 16 közül 11 élelmiszer, négy pedig a rezsi valamelyik része, és még az állateledelek kerültek fel erre a listára.

Az energiahordozóknál külön látványos, hogy nemcsak a vezetékes gáz ára szállt el a rezsicsökkentés elengedése után, hanem a helyettesítő termékeké is: a brikett és a koksz a második legnagyobbat dráguló termékkör volt, de a tűzifa és a vezetékes mellett a palackos gáz ára is több, mint a másfélszeresére ugrott egy év alatt.

A lista következő részén azok a termékek szerepelnek, amelyek a 25,4 százalékos átlag fölött drágultak, de azért legalább nem másfélszeresre. Egy élelmiszerbolt szinte teljes kínálata itt és a még ennél is jobban drágulók között található, egymás után sorakoznak a felsorolásban az ételek és italok – és mivel ennyiféle élelmiszer ára lőtt ki, még csak a helyettesítő termékekhez sem nagyon lehet menekülni, bármilyen legyen az ember ízlése, szinte csak olyat talál a kedvencei között, ami nagyon megdrágult.

A listának ezen a részén van a háztartási energiából a szén és az elektromos áram, ezeknek az ára legalább nem annyira drágult, mint a gázé vagy tűzifáé. Ide került 30,3 százalékos áremelkedéssel a benzin és a gázolaj is – nyilván a tavaly ilyenkori 480 forintos nyomott ár volt irreálisan alacsony, ahhoz képest most látjuk a nagy drágulást. De a 25 százalék fölötti tartományban jelennek meg néhány más termékcsoport legdrágábbjai közül a lakásfelújítás eszközei és a háztartási gépek javítása is.

Ha ennyi minden drágul több, mint negyedével, akkor hogyhogy „csak” 25,4 százalékos az infláció – tehetik fel sokan joggal a kérdést. Egész hosszan lehet sorolni azokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyeknek az ára két számjegyű emelkedést mutatott, de 25 százalék alattit, ezek tehát bármennyire nagyot drágultak, már lejjebb húzzák az inflációt. A listának ezen a részén nagyon sok tartós termék áll, valamint a legnagyobbat dráguló szolgáltatások. Ezeknél nagyjából az ezredforduló óta évi legfeljebb pár százalékos áremelkedéshez szoktunk hozzá, az tehát, hogy most 10-24 százalékos a drágulás, egészen drámainak számít, hiába viszi lejjebb az átlagot.

Ez egyébként részben válasz is arra, hogy miért érezhetjük sokszor még a hivatalos számnál is nagyobbnak a drágulást: ha valaki megvesz egy hűtőt, és egy hónapban tízszer vásárol kenyeret, akkor hiába költ sokkal több pénzt a hűtőre, a kenyér drágulását fogja fontosabbnak érezni, mert azzal szembesül többször. Márpedig az átlag alatti drágulás mutató termékek listája tele van olyan árukkal, amelyeket nem gyakran vásárolunk, hanem egyszer fizetünk értük sokat – mint egy hűtő, egy autó vagy egy légkondi.

És végül azok a termékek, amelyeknél már most megvalósult a kormány év végére kitűzött célja, és 10 százalék alatti lett a drágulás. Itt nagyrészt ruhák vannak a listán, valamint elektronikai termékek, néhány olcsóbb szolgáltatás, de a használt autók is ide kerültek. És persze néhány árstopos élelmiszer – ezeknél azért nem nulla az árváltozás, mert amikor a KSH azt mondja például, hogy liszt, akkor nem csak a rögzített árú finomliszt árának változását nézi, hanem egyben minden lisztét.

Öt olyan áru van, amelynek az ára épp ugyanannyi, mint egy éve: a hatósági árasok közül a távhő, a szemétszállítás, a vízdíj, valamint a csatornadíj, illetve a munkahelyre, iskolába történő szervezett utazás. És maradt egyetlenegy olyan termék, amely mindössze 0,1 százalékkal, de még olcsóbb is lett, mint 2022 februárjában volt:

a tévékészülék.

Ez 0,589 százalékos súllyal számít bele az inflációba, vagyis még csak elhanyagolhatónak sem mondható. Szóval ha valaki most tervez sokat költeni tévévásárlásra, annak nagyon jó hírekkel szolgálhattunk a friss inflációs adatok között, már csak enni és fűteni nem kellene.

Azt, hogy a 140 termékcsoport még részletesebben mikből áll, hogyan súlyoznak, és mi minden változott a 2023-as számításban 2022-höz képest, itt mutattuk be részletesen: