A bírói függetlenségről tartott konferenciát a Kúria, az Országos Bírói Tanácsot sem hívták meg
Nem engedték be a Kúrián tartott bírói függetlenségről tartott konferenciára az Amnesty International képviselőit – írta meg a szervezet a Facebook oldalán. A konferenciára nem hívták rajtuk kívül az Országos Bírói Tanács és a Magyar Bírói Egyesület képviselőit sem. Az Amnesty ennek ellenére megpróbált regisztrálni a rendezvényre, ám azt helyhiányra hivatkozva elutasították.
Ezek után egyik munkatársuk egy székkel megjelent az épület előtt, és demonstratívan leült.
A szervezet szerint jó lenne, ha a Kúria komolyabban venné a nyilvánosságot, mert a kormánynak az utóbbi évek legnagyobb bírósági reformcsomagját kellene március végéig hatályba léptetnie az uniós forrásokért cserébe, és egyáltalán nem mindegy, hogy arról mit gondol a legfőbb magyar bírói fórum.
Varga Judit miniszter azonban posztolt a konferenciáról, mint írta, az igazságszolgáltatás jelen levő vezetőinek elmondta, hogy a kormány és a törvényhozó hatalom minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a magyar bírák független és pártatlan ítélkezésének feltételeit.
A konferenciára nem meghívottak korábban aggodalmakat fogalmaztak meg a bírói függetlenséggel kapcsolatban. Az OBT korábban nyilvánosan is kritizálta az igazságügyi reformcsomagot (amit a hírek szerint az Európai Bizottság is kevésnek tart). A szervezet legfontosabb megjegyzései a tervezettel kapcsolatban négy pontban foglalhatók össze:
Külön érdekes, hogy a Kúrián rendezett konferenciára nem hívták meg az Országos Bírói Tanácsot, mivel a tanácsnak a Kúria mindenkori elnöke is tagja.
A történtekkel kapcsolatban kerestük a Kúriát, amennyiben válaszolnak, frissítjük cikkünket.