75 éves lenne a flamenco királya, Paco de Lucía
Francisco Sánchez Gómez néven látta meg a napvilágot az andalúziai Algecirasban, öt fiúgyermek közül a legfiatalabbként. Művésznevét portugál édesanyja keresztnevéből és a Francisco helyben elterjedt becézéséből gyúrta össze. Első gitárleckéit apjától és bátyjától – mindketten neves flamenco-zenészek – kapta ötéves korában, de már akkor kijavította apja játékát, s ezzel el is dőlt, hogy egy életre a gitár mellett kötelezi el magát.
A mindennap több órán át gyakorló fiú tízévesen lépett fel először a helyi rádióban, egy év múlva már megnyert egy nemzetközi flamenco gitárversenyt. A csodagyerekként ünnepelt Lucía 14 évesen készítette első felvételét bátyja társaságában, két évvel később csatlakozott a neves flamenco-táncos, José Gréco együtteséhez, akikkel három évig turnézott. Életében fordulópontot jelentett, amikor New Yorkban az első nemzetközi hírű flamenco-gitáros, Sabicas azt mondta neki: ne másoljon soha másokat, járja a saját útját. A tanácsot megfogadva tágította később a műfaj határait, amiért kapott hideget-meleget a hagyományokhoz mereven ragaszkodóktól.
Első, 1967-ben megjelent szóló albumán már fellelhetők a saját stílus kialakítására irányuló törekvései, erre a két évvel későbbi, Flamenco fantázia című lemezén talált rá, a műfaj hagyományain alapuló, szerkezetileg jól felépített dalokban. A cajon dob bevezetésével, a basszus és ütőhangszerek szerepeltetésével egyszerűen áthelyezte a hangsúlyt az addig szokásos hangzásról, előadásában az improvizációra épülő szenvedélyes, szinte fájdalmas, tizenkét ütemű ritmus érzelemgazdagon, rendkívül virtuóz technikával szólalt meg. De – ahogy ő mondta –, gyökereihez mindig hű maradt, mert különben elvesztette volna önmagát, csak megpróbált más helyeken olyat találni, amit hozzáadhat a flamencóhoz. A szakma által csak egyszerűen El Maestro (A Mester) néven emlegetett Lucía játéka nagyban hozzájárult a flamenco zene világszerte egyre növekvő népszerűségéhez. Többször járt Magyarországon, többek közt 2013-ban a VeszprémFesten lépett fel, ahol szólóban és zenekarával az elmúlt harminc év legsikeresebb szerzeményeiből adott elő.
Lucía már első nagy külföldi fellépésén, 1970-ben óriási sikert aratott a New York-i Carnegie Hall színpadán. A forró hangulatú koncertek mellett számos lemezfelvételt készített, tíz albumot adott ki a legnagyobbnak tartott flamenco-énekes El Camaron de la Islas társaságában, dolgozott együtt a billentyűs Chick Coreával és a gitáros Al di Meolával, valamint John McLaughlinnal. A három gitáros 1983-ban és 1996-ban is rögzített lemezt, mindkettő sorra döntötte a lemezeladási rekordokat. Sikerrel koncertezett saját szextettjével is, amelyben két testvére is játszott, s egy lemezen a nagy spanyol zeneszerző – és a flamenco nagy rajongója –, Manuel de Falla munkássága előtt tisztelgett. Szuggesztív jelenléte, gitárjátéka nagyban hozzájárult Carlos de Saura 1983-as Carmen című filmjének sikeréhez, amely a flamenco-tánc nyelvén mesélte el a történetet.
Paco de Lucía, aki 2004-ben elnyerte a rangos Asztúria Hercege művészeti-díjat és a latin Grammy-díjat is,
2014. február 25-én, életének 67. évében hunyt el szívroham következtében a mexikói Cancúnban, halála után szülővárosában háromnapos gyászt rendeltek el. Canción Andaluza (Andalúz dalok) című lemeze megjelenését már nem érhette meg, amely újabb latin Grammy-díjat nyert az év albuma kategóriában 2014-ben.
