225 milliós jutalmat osztottak szét a választás előtti évben a szakképzési vezetőknek
A Momentum oktatáspolitikusa, Tóth Endre közérdekű adatkérés segítségével derítette ki, hogy 225 millió forint összegben osztottak ki jutalmat a szakképzést irányító Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal munkatársai között a választás előtti évben – közölte az ellenzéki párt.
Tóth Endre a közösségi médiában megjelent videójában azt állítja, hogy összesen 336-an kaptak a motivációs elismerésre elkeresztelt juttatásból, átlagosan 688 ezer forintot. A csúcsvezetők jutalmainak az átlagnál feltehetően jóval magasabb összegét később ígérte publikálni a momentumos képviselő.
„Nyilvánvaló hazugság, mikor a kormány az Európai Unióra mutogat a pedagógus béremelések elmaradása miatt, hiszen arra van pénz, amire van politikai akarat. Egyébként pedig az oktatási rendszeren belül is akad pénz, csak azt nagyon igazságtalanul osztják el" – magyarázta Tóth.
Közleményében a Momentum emlékeztetett rá: szintén Tóth derítette ki, hogy a köznevelési intézményeket fenntartó tankerületek vezetői úgy kaptak milliós összegű motivációs elismeréseket 2021-ben, hogy közben a pedagógusok semmilyen év végi jutalmat nem kaptak.