100 éve halt meg az ember, aki nélkül egyikünk asztalán sem lenne most ott a termosz
James Dewar 1842. szeptember 20-án született a skóciai Forth folyó partján fekvő Kincardine kikötővárosban, egy borász hat fia közül a legfiatalabbként. Szülei 15 éves korában meghaltak. Az Edinburgh-i Egyetemen végzett kémia szakon, de atom- és molekulaspektroszkópiát is tanult. Ezt követően a skót fővárosban, majd a belgiumi Gentben dolgozott asszisztensként kora neves kémikusai mellett. 1875-ben a Cambridge-i Egyetem professzora lett a kísérleti természettudományok tanszékén, a neves Peterhouse College-ban is tanított, felvette tagjai közé a Brit Királyi Társaság.
Dewar 1867-ben leírta a benzol szerkezetét, de elméleti képletét tudományosan nem erősítették meg. Az általa felfedezett anyagot csak 1962-ben sikerült előállítani, ma Dewar-benzolként emlegetik. Vizsgálta továbbá a nikotin oxidációs termékeit, a kinolin anilinné való átalakulását, a hidrogén fizikai állandóit, az elektromos kisülések kémiáját, a nap és az elektromos szikra hőmérsékletét, valamint a különböző anyagok viselkedését és az élettani hatásait magas hőmérsékleten.
Az 1870-es évektől az alacsony hőmérsékletű fizikai változások keltették fel a figyelmét, számos dolgozatot írt a levegő cseppfolyósításáról. 1874-ben kezdte el kikísérletezni a vákuumlombikot, más néven Dewar-lombikot különböző anyagokból.
Olyan edény megalkotására törekedett, amely megtartja a bele kerülő anyag hőmérsékletét, ezért előbb rézből, majd üvegből duplafalú, zárható edényeket készített, amelyeknek a falai között légüres teret hozott létre. Szabadalmat azonban nem kért az edényre, így a termoszt harminc évvel később a német Reinhold Burger jegyeztette be és dobta piacra. A skót tudós hiába élt panasszal, a pert elvesztette.
Dewar 1878-ban bemutatta a Királyi Intézetnek a francia Louis Paul Cailletet és Raoul Pictet oxigén és levegő cseppfolyósítására szolgáló készülékét, illetve kísérleteiket, ez volt az első nyilvános tudományos bemutató Angliában. Frederick Augustus Abellel közösen feltalálta a füstmentes port és a korditot, utóbbit Dewar keserű tapasztalataiból okulva 1889-ben szabadalmaztatták, és később a brit hadsereg rendszeresítette általános robbanószerként és lőszerek töltőanyagaként.
Ő készített először folyékony, majd szilárd oxigént, 1891-ben olyan készüléket is épített, amely nagy mennyiségben képes folyékony oxigént előállítani, ezzel megmutatta a folyékony oxigén és a folyékony ózon mágneses tulajdonságait. A francia Henri Moissannal közösen 1897-ben cseppfolyósították a fluort, egy évvel később a hidrogént is. Dewar 1899-ben szilárd hidrogént állított elő az akkor elért legalacsonyabb hőmérsékleten, -259,15 Celsius-fokon (14 Kelvin), amelyen a hélium kivételével minden anyag szilárd halmazállapotot vesz fel.
Többször jelölték Nobel-díjra, de nem kapta meg a kitüntetést. Elnyerte viszont egyebek mellett a Brit Királyi Társaság számos kitüntetését, tagja lett az Edinburgh-i Királyi Társaságnak, a brit Nemzeti Tudományos Akadémiának, az Amerikai Filozófiai Társaságnak, a párizsi Tudományos Akadémiának, és Oxfordban díszdoktori címet kapott. 1897-ben a brit Kémiai Társaság, 1902-ben a Brit Tudományfejlesztési Szövetség elnöke lett. Elsőként kapta meg az amerikai Smithsonian Intézet Hodgkins-aranyérmét, első britként a Francia Tudományos Akadémia Lavoisier-érmét. 1904-ben lovaggá ütötték, az Antarktiszon hegy, a Holdon kráter, az Edinburgh-i Egyetem campusán egy utca viseli nevét.
Jelentős részben James Dewar felfedezéseinek köszönhető, hogy intenzív kutatások folyhatnak a természetben szinte korlátlanul rendelkezésre álló hidrogén energiahordozóként, illetve üzemanyagként történő tömeges felhasználása céljából.
